Öttusa: a vívó ob-re készülő a világbajnok Demeter Bence

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
2020.11.30. 12:05
null
Demeter Bence kénytelen volt kihagyni az öttusázók országos bajnokságát (Fotó: Nemzeti Sport)
Az év hátralévő részében a vívófelkészülésen lesz a hangsúly Demeter Bence világbajnok öttusázónál, aki a tervek szerint elindul a december közepére kiírt vívó országos bajnokságon. Az olimpiai kvótás versenyző az MTI-nek elmondta, átesett a koronavírus-fertőzésen, ezért sokat ki kellett hagynia.

Nem szokatlan, hogy az öttusázók részt vesznek a „hivatásos” vívók versenyein, ám Demeter Bence, az Alba Volán tokiói olimpiai kvótás sportolója különösen örült, hogy pástra léphetett az elmúlt hét végén Tatán rendezett párbajtőr Magyar Kupa-viadalon.

„Augusztus végén kezdtem volna a felkészülést az országos bajnokságra, de kiderült, hogy elkaptam a koronavírust. A betegség nem viselt meg különösebben, kicsi hőemelkedésem volt, a fejem és az ízületeim fájtak, és fáradékonyabb voltam, de pár nap alatt elmúlt. Akkor azonban még négy-hat hét pihenőt javasoltak, ezért csak október közepén kaptam engedélyt a folytatásra” – nyilatkozott Demeter Bence, aki így kénytelen volt kihagyni az október első hétvégéjén rendezett országos öttusa bajnokságot.

Az edzéseket időközben elkezdte, és a hosszú versenymentes időszak után kereste az alkalmat, hogy téthelyzetben is kipróbálja magát.

„Mivel a vívóknál több versenyt is találtam, úgy döntöttünk, hogy a felkészülésemben most ez a tusa lesz hangsúlyos, és igyekszem minél több viadalon elindulni. A hét végi Magyar Kupa-forduló egyéni versenyén a döcögős kezdés után már jól mozogtam, jól éreztem magam a páston, felszabadultan vívtam” – mondta Demeter Bence, aki a száznál is nagyobb létszámú mezőnyben a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget, és tizenharmadik lett.

„A vasárnapi csapatversenyen már kicsit fáradtabb voltam, de a társaim nagyon jól vívtak. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az év végéig még a víváson lesz a hangsúly a felkészülésemben, az országos bajnokságon is elindulok, aztán a jövő év elején a fizikai számokra, a futásra helyezzük a hangsúlyt” – tette hozzá Demeter Bence.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30