Olimpia 2024: interaktív látogatóközpontok nyíltak Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.20. 15:54
null
Látogatóközpontokkal népszerűsítik a 2017-es vizes vb-t és a magyar olimpiai pályázatot (Fotók: Koncz György)
Interaktív látogatóközpontokban mutatják be az érdeklődőknek Budapesten a 2024-es olimpiai pályázatot és a jövő nyári magyarországi vizes világbajnokság helyszíneit, köztük a Dagály Úszóarénát.

A két, egyenként 200 négyzetméteres alapterületű látogatóközpontot a Dunán, egy csaknem 700 négyzetméteres uszályon építették fel a Batthyány téri kikötőnél. A központokat kedden Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat vezetője nyitotta meg.

„Ugyan a 2024-es olimpia rendezési jogát még nem nyertük el, a vizes vb-nek biztosan mi leszünk a házigazdái, és annak a sikeres lebonyolítása nagyon sokat segíthet Budapest ötkarikás pályázatának” – mondta köszöntőjében Tarlós István.

Fürjes Balázs beszédében kiemelte, hogy Magyarország teljesítette, amit vállalt, 2015 tavaszán ugyanis a visszalépő mexikói Guadalajara helyett vállalta a 2017-es vizes vb megrendezését, és ezzel azt, hogy két év alatt felépíti azt, amit más országok négy-öt év alatt.

„A világon sohasem építettek még fel ennyire rövid idő alatt ekkora uszodát– mondta Fürjes Balázs a Dagály Úszóarénáról, amelynek környéke szintén megújul majd. A környező utakat felújítják, és gyalogossétányt is építenek a Forgách utcai metrómegállótól a létesítményig, valamint a Kossuth tér és a Dagály között.

A vizes vb az olimpiarendezés főpróbája lesz, hiszen másfél hónappal utána dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2024-es játékok helyszínéről – tette hozzá Fürjes Balázs.

A Parlamenttel szemközt állomásozó uszály az interaktív kiállítások ideje alatt belföldi hajóállomásként üzemel, fel- és leszállási lehetőséget biztosítva a Dunakanyarba induló és onnan érkező menetrend szerinti hajójáratokra, így éves szinten több tízezer turista halad majd át a látogatóközpontokon.

A Batthyány téri kikötőnél felállított uszályon lehet megtekinteni a tárlatot
A Batthyány téri kikötőnél felállított uszályon lehet megtekinteni a tárlatot

Mindkét pavilon ingyenesen tekinthető meg mindennap 11 és 19 óra között, és a legmodernebb eszközökön keresztül angolul és magyarul mutatja be a vizes vb-hez kapcsolódó létesítményeket, valamint a 2024-es pályázatot.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a 2024-es játékok lehetséges fővárosi helyszíneivel, valamint megnézhetik, hogyan nézne ki Budapest és az ország az olimpia megrendezésének idején. Mindemellett különleges virtuálisvalóság-szemüvegekkel lehetőség nyílik betekinteni a Dagály Úszóaréna építkezési területére, egy kiállított motorcsónakba ülve 3D-s filmen lehet nyomon követni a vizes vb helyszíneit, ki lehet próbálni a vízi csocsót, valamint az olimpiához és a vizes sportágakhoz kötődő kvízjátékokat is.

A Dagály Úszóarénában 95 százalékban elkészült a versenymedence burkolása, a homlokzati üvegfalak majdnem mindegyikét elhelyezték már, a bemelegítő medence burkolását nyolcvan százalékban befejezték, a gépészeti és elektromos rendszer szintén nyolcvan százalékban készen áll.

A létesítmény északi oldalán zajlik az ideiglenes lelátók tetőszigetelése és a homlokzati panelezés, a déli oldalon pedig az acélszerkezetet szerelik össze. Az ideiglenes lelátók alsó szintjein készülnek a gipszkartonfalak és a padlóburkolat, a lelátói székek tartószerkezetét pedig már elhelyezték.

Az átadásra a tervek szerint jövő márciusban kerül sor.

Fürjes Balázs az úszóarénáról azt mondta: „A fenntartható fejlődés és a környezettudatosság szempontjait kiemelten kezeltük, a létesítmény több kiemelkedő műszaki megoldással bír, van köztük olyan is, amelyet időközben találtak ki az építők".

A kormánybiztos kiemelte, hogy a Dagály Úszóarénával összefüggő építkezés ötezer embernek ad munkát, azaz ötezer magyar család megélhetését biztosítja, hozzájárulva egyben Budapest és Angyalföld fejlődéséhez, megújulásához.

A látogatóközpontok a vizes vb végéig, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberi, limai közgyűléséig – amikor kijelölik a 2024-es rendezőt – várják a látogatókat.

A nyolc év múlva esedékes olimpia rendezési jogáért Budapest mellett Róma, Párizs és Los Angeles van versenyben.

Tarlós István főpolgármester is kipróbálta az interaktív kiállítást
Tarlós István főpolgármester is kipróbálta az interaktív kiállítást

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik