Multisport Eb, asztalitenisz: Szőcs egyesben biztosan nem lesz érmes

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 19:42
null
Szőcs Bernadette egyesben nem jutott be a négy közé, de így is két éremmel zárja a müncheni Eb-t (Fotó: WTT)
A román színekben versenyző erdélyi Szőcs Bernadette a női egyes negyeddöntőjében öt játszmában kikapott az osztrák Sofia Polcanovától, ezzel eldőlt, hogy a női páros aranya és a vegyes páros ezüstje után egyesben nem szerez érmet az Európa-bajnokságon.

 

A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette délután a végletekig kiélezett mérkőzésen 0:3-ról fordítva győzte le 4:3-ra a müncheni Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében az 59 éves „szupernagyit”, a luxemburgi Ni Xialiant, az esti programban pedig már a négy közé jutásért, azaz biztos éremért állt asztalhoz. Ellenfele az a Sofia Polcanova volt, akivel csütörtök este a női párosok döntőjében Eb-aranyérmet szerzett – ezt megelőzően még hétfőn a román Ovidiu Ionescuval vegyes párosban lett második – szóval nyilván nagyon jól ismerik egymás gyengéit és persze erősségeit is.

Az összecsapás ennek megfelelően igencsak hullámzóan alakult, előfordult, hogy Polcanova irányított, máskor pedig Szőcsnél volt a karmesteri pálca, igaz rendre a román színeket képviselő asztaliteniszező futott az eredmény után: az osztrák előbb 1:0-ra, majd 3:1-re elhúzott, Szőcs szépítése után a hatodik játszmában pedig lezárta a párharcot.

Egyébként az elődöntőbe jutó 27 éves Sofia Polcanova sikerének is van magyar vonatkozása, ugyanis az osztrák női válogatott edzője a korábban a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányi posztját betöltő Harczi Zsolt. Polcanova a döntőbe jutásért szombat délután a német Sabine Winterrel játszik.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Nők. Egyes. Negyeddöntő
Polcanova (osztrák)–Szőcs Bernadette (romániai) 4:2 (6, –4, 8, 6, –6, 5)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik