BORSOS LÁSZLÓ 2020.09.20 09:56 Frissítve: 2020.09.20 09:57

Koronavírus: mintavételi protokoll és szakmai kihívás a sportban

A tesztelésben az Európai Labdarúgó-szövetséggel együttműködő Synlab honi leányvállalatának kereskedelmi és marketingigazgatója betekintést engedett a vállalat munkájába: a cég referenciáiról, mintavételi protokolljáról és a szakmai kihívást jelentő értékelésekről beszélt lapunknak.

Ha nem negatív a vizsgálat, az még nem jelent biztos pozitív eredményt (Fotó: AFP)

 

Több mint egy hónapja annak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) együttműködési megállapodást kötött a Synlabbal, Európa vezető orvos­diagnosztikai szolgáltatójával, amely a 2020–2021-es idényben az UEFA-rendezvények koronavírus-tesztelését végzi. A cégcsoport több mint negyven országban, köztük Magyarországon is működik, ahol az elmúlt időszak legnagyobb volumenű beruházását hajtotta végre 2019-ben: Csepelen nyitotta meg a közép-európai régió legnagyobb humán-egészségügyi laborját. A hatezer négyzetméteren elterülő telephelyen történik a magyar felnőtt- és korosztályos válogatottak, valamint a nemzetközi kupaporondon szereplő magyar klubcsapatok számára előírt koronavírustesztek értékelése is sok más laborvizsgálat mellett.

„Európa számos országában elérhetők vagyunk, amelyekben az UEFA rendezvényeket szervez – mondta lapunknak Póda Tamás, a Synlab magyarországi leányvállalatának kereskedelmi és marketingigazgatója. – A Synlab-csoport az elmúlt években több labdarúgó-szövetséggel és ligával kötött megállapodást: a Serie A, a Premier League, a Bundesliga és a La Liga is partnerünk. Ezek meghatározták az UEFA-együttműködést, cégünknek kellő referenciája volt. A spanyolokkal a legszorosabb a viszony, nemzetközi szinten évek óta dolgozunk a Barcelonával és a Real Madriddal is. Magyarországon az NB I programjának lebonyolításában is részt veszünk, segítjük néhány klub munkáját azzal, hogy lefolytatjuk a laborvizsgálataikat.”

A FUTBALLELITRE IS LECSAPOTT A COVID-19

A legfrissebb adatok szerint mindeddig közel 31 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte, s a labdarúgókat sem kerüli el a világjárvány. Számos világhírű futballista esett ki hetekre, miután pozitív lett a tesztje.

A Paris Saint-Germainen valósággal végigsöpört a vírus. A klub több alkalommal is hivatalos közleményt adott ki arról, hogy újabb és újabb fertőzöttet talált keretében, ám nem nevezte meg őket. A francia lapok azonban kiderítették, Neymar (jobbra), Kylian Mbappé, Keylor Navas, Ángel Di María, Mauro Icardi, Marquinhos és Leandro Paredes is érintve volt az ügyben.

A Juventus már nyitottabb volt, Daniele Rugani, Blaise Matuidi (ő időközben az Inter Miamihoz szerződött) és Paulo Dybala pozitív eredményét egyaránt megosztotta a nyilvánossággal. Az Atlético Madrid közleményeiből tudható, hogy a spanyol klubnál is felütötte fejét a Covid-19: Diego Costánál, Santiago Ariasnál, Ángel Correánál és Sime Vrsaljkónál is kimutatták.

A Real Sociedadot erősítő David Silva, a Chelsea-ben szereplő Callum Hudson-Odoi, a Kínában futballozó Marouane Fellaini és a Valenciával a nyáron szakító Ezequiel Garay sem úszta meg, mindannyian koronavírusosak lettek. A vezetőedzők között is regisztráltak eseteket: Diego Simeone (Atlético Madrid), Mikel Arteta (Arsenal) és Sergen Yalcin (Besiktas) egyaránt elkapta a vírust.

A koronavírus-tesztelés az UEFA Return to play protokollján alapul, amelynek értelmében minden mérkőzés előtt sor kerül az összes játékos, a teljes szakmai stáb, a játékvezetők és a stadionban dolgozó alkalmazottak tesztelésére RT-PCR-módszerrel, és csak a negatív eredménnyel rendelkezők vehetnek részt a mérkőzésen, illetve léphetnek a stadion területére.

„A mi feladatunk, hogy a mintákat huszonnégy órán belül megvizsgáljuk. UEFA-rendezvények esetében mérkőzésekhez van kötve a tesztelések száma, ami attól függ, hogy az adott csapat hazai pályán vagy idegenben játszik-e: ha otthon fogadja ellenfelét, a meccs előtti napon, ha utazik, a találkozó előtti harmadik vagy második napon vetik alá tagjait vizsgálatnak – magyarázta Póda Tamás. – A mérkőzés előtt legkésőbb hat órával rendelkezésre kell bocsátanunk az eredményeket. Néhány példával élve: a Magyarország–Oroszország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti napon történt a magyar mintavétel az UEFA protokolljának megfelelően, ez nagyjából két órát vett igénybe. Ezután a mintákat bevittük a csepeli laboratóriumba, ahol elvégeztük az értékelést, majd vasárnap reggel elérhetővé tettük a kapott eredményt, így a csapat felkészülhetett az aznap esti mérkőzésre. Amikor a nemzeti válogatott Törökországba utazott a csütörtöki mérkőzésre, kedden volt a mintavétel, s a különítmény szerdán a kapott eredmény tükrében repülhetett.”

Noha a Synlab mindig idejében elvégzi a munkáját, vannak szakmailag nagyobb kihívást jelentő kiértékelések – Póda Tamás a felvetődő problémákról is beszélt.

„Vannak minták, amelyeket többször is meg kell vizsgálnunk. A negatív leleteket viszonylag hamar ki lehet adni, ám ha nem negatív a vizsgálat, az még nem jelent biztos pozitív eredményt, mivel lehet invalid vagy inkonkluzív is. Előbbi eset akkor fordul elő, ha a páciens nem tartotta be az előírásokat, emiatt a minta valamilyen gátló anyagot tartalmaz, amely a PCR-reakció sikertelenségét okozza. Utóbbi esetben pedig gyenge, nem reprodukálható pozitivitási jel keletkezik, emiatt követés és a vizsgálat megismétlése javasolt új mintavételből. Ilyenkor többször is lefolytatjuk az eljárást, hogy teljes felelősséggel állapíthassuk meg az eredményt. Egy átfutás legalább három-négy órát vesz igénybe, előtte pedig szeparálni, izolálni kell a mintákat, ezzel szintén megy az idő. A vizsgálatok elvégzésén túl a járványügyi labornak jelentési kötelezettsége is van, egy nap kétszer küldünk adatokat az országos szakmai információs rendszerbe. Ha pozitív esetet találunk, kötelességünk a magyar jog szerint eljárni: értesítenünk kell a mintavételt végző orvost, valamint a hatóságokat is. Jó darabig biztosan nem tűnik el a koronavírus az életünkből, úgyhogy be kell rendezkednünk arra, hogy középtávon velünk lesz.”

2020.10.29 23:19:15

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Iharos Sándor tudta ezt, s erről nem volt képes szólni egész életében. Ezért élt úgy, ahogy élt, saját lelkének sosem megbocsátva, »menekülve«, roncsolva magát, mert ama békesség, amiről az evangélium beszél, nem adatott meg neki.

2020.10.28 19:03:53

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

Interjú az 1956-ban meggyilkolt öttusázó-költő Gérecz Attila monográfusával, Hajnal Gézával.

2020.10.27 19:05:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A derék japánoknak mintha nem lenne szerencséjük a játékokkal: a háromból ez már a második olyan nyári olimpia, amellyel problémáik adódnak.

2020.10.24 20:38:44

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„A kapa, a kasza, a metszőolló megtette a hatását, a fogásomat nem lehetett csak úgy lebontani."

2020.10.23 23:41:45

Egyéb egyéni THOMAS BACH

ALAPVONAL. A sportolók a kiválóság, a szolidaritás és a béke értékeit képviselik. Ezt a befogadást és a kölcsönös tiszteletet azáltal is kimutatják, hogy politikailag semlegesek a játéktéren és az ünnepségek során.