Golf, Ryder-kupa: eső, halasztás, Capello és kis amerikai előny

Vágólapra másolva!
2010.10.01. 20:27
A rossz időjárás miatt a péntekre kiírt négy négylabdás páros mérkőzésből egyet sem tudtak befejezni a walesi Newportban zajló nagy hagyományú férfigolf-csapatverseny, a Ryder-kupa első napján. A csúszás miatt a címvédő Egyesült Államok és a vendéglátó Európa válogatottja minden bizonnyal hétfőn is pályára kényszerül majd, a kupa 1927 óta íródó története során nem volt még példa ilyesmire.

A négy páros mérkőzésből kettőben az amerikaiak, egyben az európaiak vezetnek, egy döntetlenre áll, de egyik parti sem jutott el a 13. szakaszig (a pálya 18 szakaszból áll). A Ryder-kupán hagyományosan 16 páros és 12 egyéni partit vívnak a csapatok (a 38. Ryder-kupát megelőző írásunkat itt olvashatják).itt olvashatják).

A versenyt pénteken a terveknek megfelelően, helyi idő szerint háromnegyed nyolckor elkezdték, ám két óra után az erősödő esőzés miatt felfüggesztették a játékot, és csak több mint hétórás várakozás után tudták folytatni. A mérkőzések végül sötétedés miatt szakadtak félbe, folytatás szombat reggel.

A newporti golfklubba kilátogató több tízezer érdeklődő között ott volt Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya is. Az újságírók tudósítanivaló híján annak is örültek, hogy a szakember megosztotta velük az információt: ő is tagja annak a milánói golfklubnak, amelyikbe az európai csapatot erősítő honfitársai, a Molinari fivérek járnak...

A péntek esti megbeszélésen aztán a csapatkapitányok beleegyeztek a szervezők kérésébe: megpróbálják "pörgetni" a versenyprogramot, és menetrend-módosításokkal még vasárnap befejezni a viadalt. Más kérdés, hogy a vasárnapi előrejelzés: eső...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik