Fogathajtó ob: Lázár Zoltán nyert a négyesek között

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.25. 10:18
null
Lázár Zoltán nyert a négyesek versenyében (Fotó: Földi Imre – archív)
Az egyeseknél Kun Andrea, a ketteseknél Farkas József, a négyeseknél Lázár Zoltán nyerte a fogathajtó országos bajnokság döntőjét, amely egyben az 58. Magyar Derby volt – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

 

A Kincsem Parkban rendezett viadal az elitkategóriában volt a legszorosabb, a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán ugyanis kevesebb mint négy ponttal előzte meg a 2004-ben csapatban vb-aranyérmes Dobrovitz Józsefet.

Ezúttal kivételesen a díjhajtás után az akadályhajtást rendezték és a maratonhajtás volt a zárószám. Lázár Zoltán előbbi kettőben több mint nyolcpontos előnyt szerzett, Dobrovitz pedig ezt már nem tudta ledolgozni, csak megfelezte a különbséget a maratonhajtásban.

Az eseményen, amely a tavaly decemberben elhunyt Mondok Józsefről elnevezett emlékverseny volt, összesen 41 fogat indult. Izsák néhai polgármestere másfél évtizeden át a fogathajtó szakbizottság vezetője volt.

FOGATHAJTÓ OB
Egyesek

1. Kun Andrea 161.52 hibapont
2. Meskóné Orosz Mária 167.96
3. Rondzik Gábor 179.23
Kettesek
1. Farkas József 160.37 hibapont
2. Farkas László 169.13
3. Ifj. Veszelszki Gábor 170.42
Négyesek
1. Lázár Zoltán 162.24 hibapont
2. Dobrovitz József 166.22
3. Ifj. Galbács Ferenc 195.37

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik