Fiatalság és kalandvágy egy régi világban – Benedek István alpesi csavargásai

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.09.28. 17:40
Benedek István Csavargás az Alpokban című könyve egy testvérpár hegyi kalandjain keresztül olyan világba repít vissza minket, amelyben még tényleg a kaland és a hegyek szeretete volt a fontos.

Függetlenül attól, hogy valaki mászott-e már hegyet, illetve a jövőben akar-e vagy sem, mindenképpen érdemes elolvasnia Benedek István Csavargás az Alpokban című könyvét, amely egy testvérpár hegyi kalandjain keresztül olyan világba repít vissza minket, amelyben még tényleg a kaland és a hegyek szeretete volt a fontos. Amikor az ember ezt a klasszikus hegymászókötetet olvassa, vagy az jut eszébe, ő hogyan kezdett el mászni, vagy ha eddig nem tette, sürgősen el akarja kezdeni. Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a könyvön generációk nőttek fel, nemzedékekhez került közelebb nemcsak maga a hegy- és sziklamászás, hanem a kalandvágy, a felfedezés izgalma.Függetlenül attól, hogy valaki mászott-e már hegyet, illetve a jövőben akar-e vagy sem, mindenképpen érdemes elolvasnia Benedek István Csavargás az Alpokban című könyvét, amely egy testvérpár hegyi kalandjain keresztül olyan világba repít vissza minket, amelyben még tényleg a kaland és a hegyek szeretete volt a fontos. Amikor az ember ezt a klasszikus hegymászókötetet olvassa, vagy az jut eszébe, ő hogyan kezdett el mászni, vagy ha eddig nem tette, sürgősen el akarja kezdeni. Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a könyvön generációk nőttek fel, nemzedékekhez került közelebb nemcsak maga a hegy- és sziklamászás, hanem a kalandvágy, a felfedezés izgalma.

Mostanában, amikor a globális felmelegedés miatt irtózatos ütemben olvadnak a gleccserek, omlanak a hegyek, nincs nosztalgikusabb olvasnivaló ennél a könyvnél. A felállás egyszerű, a szerző kamaszkorára emlékszik vissza, benne pedig a saját és öccse hegyi élményeit beszéli el úgy, mintha külső szemlélő lenne, de minden oldalon érezni, hogy a történetek vele estek meg, ráadásul nincs bennük semmi barokkos túlzás, egyik legnagyobb erénye éppen az őszinteség.

A mű egyben korrajz is, emlékeztet bennünket arra, hogy a múlt század első felében még nem úgy volt, hogy a haverjainkkal ráböktünk egy pontra a térképen, hogy holnap oda megyünk, akkoriban sokkal nagyobb bátorság és kitartás kellett, ha utazni akart az ember, ami még kiváltság is volt. De éppen ez tette értékesebbé és szebbé a túrákat és az emlékeket, és talán magyarázatot ad arra is, hogy az Alpoknak biciklivel nekivágó déd- és nagyapáink miért voltak bátrabbak és kalandvágyóbbak a mai fiataloknál, akiknek annyi lehetőségük van már más elfoglaltságot találni a digitalizált világban, és talán elég, ha három másodpercre látják a hegymászás jelképévé vált legendás hegy, a svájci-olasz Matterhorn képét a telefonjuk böngészőjében, és már lapoznak is tovább.

A „Matyi”, azaz a Matterhorn csúcsa (Fotó: Myswitzerland.com)
A „Matyi”, azaz a Matterhorn csúcsa (Fotó: Myswitzerland.com)


Amellett, hogy az emberközeli történetmesélés miatt tényleg nagy élvezet olvasni Kisember és Öreg (ahogy magukat nevezi a könyvben) történeteit, hozzáállásuk klasszikus, ma már alig létező értékekre tanít. Kedvenc részem a könyvben az, amikor a testvérpár megmássza a „Matyit”, azaz a Matterhornt, és magukkal visznek egy ott megismert mászót, akinek bizalomgerjesztő képe és zergetollas kalapja van, a felszerelése is mutatós, de akiről a nehéz mászás közben kiderül, hogy se tudása, se tapasztalata, úgy kell felhúzni a csúcsra, el is nevezik „Tetűnek”. Annyira lassítja őket, hogy menet közben legszívesebben otthagynák, csak hogy gyorsabban haladjanak, de mégsem viszi rá őket a lélek.

És miért?

„Együtt indultunk, együtt kell végigjárni az utat, akármi lesz”  – hangzik az idősebbik testvér (valójában a szerző) bölcsessége. Ma ezzel szemben azt látjuk, hogy a Himalájában már szinte csak a pénz számít, embereket hagynak meghalni, noha segíthettek volna rajtuk, de a csúcs elérése a mai embernek fontosabb, mert kiposztolhatja a Facebookra, Instagramra, Twitterre, TikTokra, majd dobogó szívvel számolgathatja a lájkokat. Ma már ez számít, nem a kaland.

Annak, aki még nem vett a kezébe hegymászásról szóló könyvet, ezt ajánlanám elsőnek. Még akkor is, ha olyan világba kalauzol minket, amely már rég a múlt ködébe veszett.

(Benedek István: Csavargás az Alpokban, Gondolat Kiadó, 1963)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 23-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
13 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
2025.10.01. 10:28

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
2025.09.30. 12:02

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
2025.09.29. 18:01

Székelyföld két keréken: együtt tekertünk a Gurul a rádió csapatával

Képes Sport
2025.09.28. 12:40

„Ha nem játszom, nem vagyok boldog” – interjú az ETO középpályásával, Vitális Milánnal

Képes Sport
2025.09.28. 11:23

Red Bull Showrun: újra felbőgtek a motorok

Képes Sport
2025.09.27. 18:19
Ezek is érdekelhetik