Erősport: Juhász Péteré az első téli arany, Molnár Zsolt dobogón

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.19. 13:39
null
A traktorkerék mögött Molnár Zsolt (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
A 2020-ban csaknem verhetetlen Juhász Péter nyerte a most először kiírt Prémium Strongman téli liga 1. fordulóját. A Mádi tűzoltó öt számból négyben végzett első helyen. Mögötte Sebestyén János és a már-már veteránnak számító Molnár Zsolt fért fel a dobogóra. Utóbbi két sportoló között pontegyenlőség alakult ki, végül az előkelőbb helyezés – a kamionhúzásban elért első hely – Sebestyénnek kedvezett az ezüst szempontjából.

A téli liga első fordulójának Sóskút adott otthont. A CESA, azaz a Közép-Európai Erősember-szövetség égisze alatt megrendezett versenyen a 2020-as magyar bajnoki címet is megnyerő Juhász Péter dominált. Ugyanakkor remek versenye volt Sebestyén Jánosnak, illetve a Juhászt idén egyedüliként legyőző – még a Prémium Liga 3. fordulójában, a balatonlellei strandon vizes számokkal lebonyolított versenyben – Molnár Zsoltnak is.

„Jó volt újra találkozni. Remek kezdeményezés lett a téli liga, ez volt mindenki véleménye – kezdte Molnár a verseny után. – Ha nem lenne a világjárvány, akkor sokkal gyakrabban találkoznánk. Riválisok vagyunk, de sokan barátok is. Korábban a holtidényekben összejártunk, együtt készültünk, edzettünk. Mindig más és más volt az ilyen edzések házigazdája, de ezt most nem lehet megszervezni.”

Molnár hozzátette, a közösségi élmény mellett a sportélmény sem csorbult a téli rendezéssel.

„Valamivel kisebb súlyokkal versenyeztünk, mint nyáron szoktunk, így most biztonságosabb volt. Ezzel együtt is kiélezett, jó verseny alakult ki köztünk. Tényleg nagyon élveztem, hogy össze tudtunk jönni egy ilyen megmérettetésre” – tette hozzá.

A civilben nehézgépkezelőként dolgozó, bölcskei sportember a mezőny egyik legrutinosabb tagja. Az idényben „masters” kategóriában, azaz a 40 felettiek számára kiírt versenyeken is bizonyított. Ahol el tudott indulni – nyert. Ezzel együtt a balatonlellei sikerére gondol vissza a legszívesebben 2020-ból.

„Szerencsére elkerültek a sérülések, és még jól bírom a terhelést. Büszke vagyok arra, hogy a vizes fordulóban meg tudtam mutatni, még ennyi idősen is képes vagyok a legjobb teljesítményt nyújtani. Nagyon jól esett az az elismerés, mindaz, amit akkor a társak mondtak nekem. Ezért is szeretnék jövőre is minél több versenyen részt venni.”

A téli liga mezőnye (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
A téli liga mezőnye (Fotó: Prémium Média & Sport Management)

ERŐSPORT
PRÉMIUM STRONGMAN TÉLI LIGA
1. FORDULÓ, VÉGEREDMÉNY

1. Juhász Péter 51 pont
2. Sebestyén János 45
3. Molnár Zsolt 45
4. Kovács Ferenc 35
5. Vass István 34
6. Mounier Stephane 30
7. Jancsovics Tivadar 27
8. Vizi György 26
9. Kocsis Kázmér 17
10. Vekas Martin 11
11. Franyó Róbert 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik