Csupasport: ismerje meg a világrekorder erőemelőt!

2022.06.15. 18:15
Címkék
Ódákat zeng több erőemeléssel és testépítéssel foglalkozó neves szakportál is Asein Enahoróról, aki a múlt heti dél-afrikai erőemelő-világbajnokságon magyar színekben versenyezve elképesztő világcsúcsot állított fel felhúzásban a 83 kilogrammosok mezőnyében.

Az 1999-es születésű sportoló testsúlya csaknem négy és félszeresét húzta fel (362.5 kilogrammot), s ezzel 22.5 kilogrammal szárnyalta túl korábbi, 2021-ben felállított világrekordját.

A sikeres próbálkozást követően a versenyző tovább emelte a tétet, és 385 kilogrammot pakoltatott a rúd végére, ám ez a kísérlete sikertelennek bizonyult, jóllehet közel járt az újabb szenzációs világcsúcsdöntéshez.

Sikerének értékét növeli, hogy juniorkorúként, a nyílt kategóriában vette fel a küzdelmet ellenfeleivel.

„2017 novemberében, Magyarországon kezdtem el az erőemelést, és egy évvel később már versenyen indultam – mondta a Csupasportnak Enahoro, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alapfokú képzésén, vegyészmérnök szakon négy évet töltött hazánkban. – Eleinte csak azért jártam edzőterembe, hogy fogyjak, ám később új célokat akartam kitűzni magam elé. A konditeremben találkoztam először első edzőmmel, Füleki Péterrel, aki óriási súlyokat emelgetett. Ezt látva nekem is megjött az étvágyam. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy erőemelő lettem.”

A teljes cikket elolvashatja a Csupasporton.

Legfrissebb hírek

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
6 órája

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54