L. Á. 2021.06.08 14:13 Frissítve: 2021.06.10 18:34

Cselgáncs-vb: Karakas kikapott a nyolcaddöntőben, Ungvári Miklós 7. lett

Karakas Hedvig kiesett a legjobb 8 közé jutásért vívott mérkőzésen a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon. Férfi 73 kilogrammban Ungvári Miklós a görög Michail Cutlasvili után a gambiai Faye Njiét, majd a mongol Tsogtbaatar Tsend-Ochirt is legyőzte, de a négy közé jutásért kikapott a grúz Lasa Savdatuasvilitől, így a vigaszágon folytathatta szereplését, ám ott elveszítette az első mérkőzését az üzbég Hidayat Heydarovval szemben.

 

Ungvári Miklós (kékben) nem tudta kvalifikálni magát a tokiói olimpiára (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

Ungvári Miklósnak a budapesti világbajnokság volt az utolsó lehetőség arra, hogy tokiói indulói helyre verekedje magát, ehhez minimum dobogós eredményre lett volna szüksége, ami 40 esztendősen hatalmas feladatnak minősült.

Nagyon örülök annak, hogy ennyien kilátogattak szurkolni nekem, rég éreztem ennyire feszültnek és izgatottnak magam, ami azért is van, mert ez az utolsó versenyem… így most egy kicsit nehezen is találom a szavakat. Bízom benne, hogy az a program, amellyel felkészültünk a világbajnokságra elegendő lesz és sikerül még néhány kört mennem” – fogalmazott az M4 Sporton Ungvári Miklós az első mérkőzését követően.

Néhány perccel később felhangzott a „Hajrá, Frici!” rigmus a Papp László Budapest Sportarénában, hiszen a súlycsoport másik magyarja, Szabó Frigyes lépett színre a Burkina Fasó-i Lucas Diallo ellen, aki úgy tűnt, intésekkel búcsúzik majd a világbajnokságtól, de a 4 perces alapidő lejárta előtt az UTE dzsúdósa egy vazari értékű akciót indított, amelyet követően le is szorította riválisát, s ezzel nyerte meg a mérkőzést. Szabó aztán a következő körben kikapott a spanyol Salvador Casas Rocától, így az UTE versenyzője számára véget ért a világbajnokság és kvóta híján az olimpiai álom is.

Nem sokkal ezután Ungvári Miklós újabb akadályt vett sikerrel, a gambiai Faye Njiét verte meg ipponnal.

Görög és gambiai ellenfél legyőzése után a világranglista-4. mongol Tsogtbaatar Tsend-Ochir várt a legjobb 8 közé jutásért zajló csatában olimpiai ezüstérmesünkre, akinek bravúros szereplésre volt szüksége a továbbjutáshoz.

Mongol ellenfele – aki az idei tbiliszi és taskenti Grand Slam győztese – az elején jól láthatóan megilletődötten szerepelt a 40 esztendős Ungvári ellen. A felek két-két intéssel mentek bele az aranypontos hosszabbításba, amelyben 1 perc 14 másodperc elteltével Ungvári kisbelső comb-dobással ippont érő akciót hajtott végre és fantasztikus győzelmet aratott.

„NAGYON CSALÓDOTT VAGYOK”

Gratulálunk, ez nagy menet volt.
– És nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült bejutnom a legjobb négy közé, mert ahogy számolgattam, az ötödik hellyel direkt kvótás lehettem volna – felelte lapunknak Ungvári Miklós. – Sajnálom, hogy az utolsó pillanatban kicsúszott a markomból ez a lehetőség, pedig ott álltam a kapujában és ehhez a lehetőséghez nagyon kellett az, hogy Budapesten legyen a világbajnokság. Nem tudok ezért elég hálásnak lenni a nemzetközi és a hazai szövetségnek, valamint a magyar államnak. Örülök, hogy a saját közönségem előtt tudtam elbúcsúzni a pályafutásomtól.

Biztos ez a végső búcsú? A szakértők szerint még nem úszott el teljesen az olimpia, hiszen ha Cirjenics Miklós 100 kilogrammban direkt kvótás helyre ér, akkor önre szállhat át a kontinentális kvóta lehetősége.
– A verseny előtt sem foglalkoztam ezzel és igazából most sem akarok, mert szerettem volna saját jogon megszerezni az indulás lehetőségét. Úgyis raktuk össze a felkészülésemet az edzőmmel, megtaláltuk a munkában a helyes arányokat és tényleg csak egy lépésre voltam a tokiói álomtól, hogy egy olimpián, együtt szerepelhessek a testvéremmel, Attilával. Bízom benne, hogy a szurkolóim most nem érzik azt a csalódást, amit én.

Ahogy a nevét skandálták, ahogy önt ünnepelték, úgy érezte, úgy látta, hogy csalódottak?
– Remélem, hogy sokat tudtam adni a szurkolóimnak, a magyar dzsúdósportnak. Ma szerettem volna mindazt a tudást és azokat az érzéseket belesűríteni a küzdelmeimbe, amelyeket az elmúlt évtizedekben kaptam ettől a sportágtól. Sokaknak tartozom köszönettel, rengeteg ember kísért végig és fogta a kezem onnantól kezdve, hogy gyerekfejjel ezt a sportágat választottam magamnak. Egy dolgot üzenek a mai gyerekeknek, a kis dzsúdósainknak. Ne féljenek a magyar dzsúdót, a mi stílusunkat képviselni és minden világversenyen legyenek büszkék arra, hogy magyarként állhatnak fel a tatamira!

Ungvári Miki, Ungvári Miki– zengték a ceglédi szurkolók, hiszen versenyzőjük az elmúlt évek legjobb formájában szerepel ezen a világbajnokságon.

Szerencsés voltam és most nagyon éreztem a hazai pálya előnyét, a fantasztikus szurkolócsapatot magam mögött. Még egy bravúr kellene, még egy– lihegte Ungvári az interjúfolyosón a mérkőzés után.

Ungvárinak a legjobb négy közé jutásért a grúz Lasa Savdatuasvilivel kellett megküzdeni, akivel a 2012-es londoni olimpia döntőjét is vívta, egyfajta visszavágónak is volt tekinthető ez a találkozó, amely aranypontba torkolló maratoni ütközetet hozott a két fél között. Ungvári az alapmérkőzésből két intést hozott magával és heroikus küzdelmet folytatott a grúz ellen, akit ellenben csak nem akart meginteni a bíró. Hiába zengett olimpiai ezüstérmesünk nevétől a csarnok, hiába nyújtott emberfeletti küzdelmet a 40 esztendős Ungvári, a bíró a mérkőzés 11. percében kiosztotta a harmadik intést is, így véget ért a találkozó.

Ungvári ezután aranypontos hosszabbításban kikapott vigaszági mérkőzésén az üzbég Hidayat Heydarov ellen, így a 7. helyen fejezte be a budapesti világbajnokságot.

Női 57 kilogrammban a legjobb 16 közé jutásért zajló csatákban az első körben erőnyerő Karakas Hedvig is bekapcsolódott a budapesti világbajnokság küzdelmeibe. A 2020-as prágai Európa-bajnokság győztes a Pánamerikai Játékok ezüstérmesével, a brazil Ketelyn Nascimento ellen lépett szőnyegre, s vívott a dzsudósportban maratoninak számító, 16 percig tartó ütközetet.

A magyar dzsúdós remekül kezdett, földharccal és karfeszítésekkel operált, és bízott benne, hogy négy percen belül megtöri a brazilt, aki azonban jól olvasta a magyar lány akcióit. Ütközetük aranypontos hosszabbításba torkollott, ahol a 10. perc után járva már mind a ketten két-két intéssel rendelkeztek, a küzdelem 14 percében járva a brazil leszorította a BHSE versenyzőjét, aki még a tizedik másodperc lejárta előtt ki tudott szabadulni a szorításból, így állásból folytatták a küzdelmet.

A csarnokban mindenki felállva üvöltött, elképesztő csata zajlott a tatamin, amelyet végül Karakas Hedvig a 15. percben egy karfeszítéssel nyert meg – hatalmas lelkierőről tanúbizonyságot téve.

Karakas Hedvig (fehérben) a maratoni csatában megnyert első meccse után a második mérkőzését elveszítette (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Katasztrofálisan hosszúra nyúlt ez a mérkőzés, nem ismertem ezt a brazil lányt, csak azt tudtam róla, hogy erős, de azt nem gondoltam, hogy ennyire jó az állóképessége is. Ő már egy mérkőzéssel a háta mögött érkezett erre a csatára, nekem most kellett bemelegednem, hát mit mondjak: elég durvára sikerült ez a bemelegítés– nyilatkozta Karakas Hedvig, aki aztán a legjobb nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen kiesett.

Jól felkészült az orosz Anasztaszija Konkina Karakasból, pontosabban rákészült arra, hogy a negyedóráig tartó küzdelem után egy fáradt magyar érkezik majd a szőnyegre. Az orosz versenyző rendkívül agresszíven kezdett, a BHSE Európa-bajnoka kétszer is kilépett (Toncs Péter mozdulatai alapján ő inkább úgy ítélte meg, az orosz kitolta) a szőnyegről és már a mérkőzés első percére két intést is összeszedett. Sajnos négy percen belül megkapta a harmadikat is, hiszen kibújt az orosz egyik fogásából, így Karakas Hedvig számára is véget ért a vb.

A súlycsoport másik magyarja, Kármán Andrea az amerikai Amelia Fulgentest hosszabbításban legyőzve jutott tovább. A legjobb 8 közé jutásért Kármán az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes Telma Monteiro ellen lépett szőnyegre, s próbált „túlélni” a 35 esztendős rutinos portugál ellen. Az UTE fiatalja 26 másodperccel a vége előtt megkapta harmadik intését is a mérkőzésen, így Szabó Frigyeshez hasonlóan elbúcsúzott a világbajnokság küzdelmeitől.

CSELGÁNCS-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfiak, 73 kg (62 induló)

Világbajnok: Lasa Savdatuasvili (Grúzia)
2. Tommy Macias (Svédország)
3. Bilal Ciloglu (Törökország) és Hasimoto Szoicsi (Japán)
...7. Ungvári Miklós
Szabó Frigyes helyezetlen

Nők, 57 kg (39 induló)
Világbajnok: Jessica Klimkait (Kanada)
2. Tamaoki Momo (Japán)
3. Nora Gjakova (Koszovó) és Theresa Stoll (Németország)
Karakas Hedvig és Kármán Andrea helyezetlen

 

2021.07.30 13:00:39

Egyéb egyéni B. D. K.

A 24 éves Elisa Meneghinit sokak bánatára nem láthatjuk a tokiói olimpián.

2021.07.28 10:22:53

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

A szellemi diákolimpián és a Futballtudor című versenyen is győztek a végzős gimnazisták.

2021.07.28 11:13:32

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

A félig magyar Dominik Leins Futball és forradalom című munkája első helyezést ért.

2021.07.27 15:15:56

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Remek időtöltés megidézni a legendás győzelmek felejthetetlen pillanatait. (x)

pr
2021.07.24 10:59:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Az MTVA vezérigazgatója ígéri, a magyar olimpiai aranyak garantáltan képernyőn lesznek.