Birkózás: a Liga Hegedüst hibáztatja Kiss doppingügyéért

Vágólapra másolva!
2010.05.09. 19:48
Címkék
A héten hozták nyilvánosságra, hogy a 2009-ben világbajnok, majd idén doppingvétségen ért birkózó, Kiss Balázs B-próbája is pozitív lett, ami után a versenyzőre nagy valószínűséggel kétéves eltiltás vár. Ezzel kapcsolatban a Magyar Birkózó Liga az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe, a dokumentumot szöveghűen közöljük.

"A Magyar Birkózó Liga közgyűlésén egyhangú határozatban fogadta el az alábbiakat:

Kiss Balázs világbajnokunk doppingvétségében döntő szerepet játszott azon tény, hogy a nemzeti válogatott felkészülésében nem biztosított állandó orvosi felügyelet, melynek következtében a versenyzők minden kontroll nélkül fogyaszthatnak táplálék kiegészítő, és egyéb szereket.

A kialakult helyzetért a Magyar Birkózó Liga közgyűlése egyértelműen a Magyar Birkózó Szövetség vezetését, legfőképpen Dr. Hegedüs Csabát tartja felelősnek.

Ennek megfelelően kérjük az Elnök urat, vonja le a megfelelő személyi konzekvenciákat, különös tekintettel saját személyére vonatkozóan.

Budapest, 2010-05-09
Magyar Birkózó Liga"

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
3 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
5 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
6 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
6 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
6 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik