Bajnokok a bajnokokért: jótékonysági aukciót szervez a sportállamtitkárság

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.02.06. 11:00
null
Drávucz Ritát (jobbra) kislánya, a CMT-vel diagnosztizált Flóra esete ösztönözte arra, hogy képviselje a betegségben érintett családok ügyét
A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával Bajnokok a bajnokokért elnevezésű jótékonysági aukció indul, amelynek kedvezményezettje a WonderFlora & CMT Alapítvány. Neves magyar sportolók álltak az ügy mellé, akik olyan különleges tárgyakat ajánlottak fel, amelyeket pályafutásuk egy-egy nagy pillanatában viseltek. A sportszeretők február 14-étől licitálhatnak ezekre a relikviákra.

 

„A magyar sportolói közösség egy igazán összetartó egység, még akkor is, ha tagjai különbözőek: nők és férfiak, egyéni és csapatsportolók, épek és fogyatékosok. És amikor egy jó ügy mellé kell állniuk, nem kérdés, megteszik – ahogy ez most is történt. Hiszünk benne, hogy bajnoknak lenni többet jelent az érmek számánál. Fontos, hogy élsportolóink érezzék, mit jelent példaképpé válni, hogy motivációt és erőt adjanak másoknak, és segítő kezet nyújtsanak a bajban lévőknek”   – olvasható dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a bajnokokabajnokert.hu aukciós oldalon lévő köszöntőjében.

Az aukcióhoz csatlakozó sportolók közül Szoboszlai Dominik a Real Madrid elleni győztes mérkőzésen viselt mezét ajánlotta fel. A magyar válogatott csapatkapitánya mellett Schäfer András, illetve Hanga Ádám mezére is lehet licitálni, továbbá Lőw Zsoltnak köszönhetően egy, a Chelsea játékosai által aláírt, eredeti Lukaku-mez is bekerült az ereklyék közé. A sportolók mellett sportegyesület és szurkolói egyesület is segíti a kezdeményezést. A sportrelikviák teljes listája már megtekinthető az árverés honlapján.

A kedvezményezett WonderFlora & CMT Alapítvány alapítója Drávucz Rita 4. helyezett olimpikon, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, akit CMT-vel diagnosztizált kislánya, Flóra esete ösztönzött arra, hogy szervezett formában képviselje a betegségben érintett családok ügyét. Az alapítvány összegyűjti és megismerteti a külföldi és a hazai tapasztalatokat, továbbá kapcsolatokat épít ki a szakemberek és az érintettek között. Az aukció alatt befolyt összeggel az alapítvány fő céljainak megvalósulását támogatják a licitálók.

A kitűzött célok közé tartozik az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferencia megrendezése 2023 tavaszán, amely a CMT-vel, az SMA-val és a DMD-vel foglalkozó szakemberek, valamint az érintett családok tájékoztatását segítené elő, nemzetközi és hazai egészségügyi szakemberek bevonásával. További célkitűzés Flóra állapotjavításának és fejlesztésének támogatása. Drávucz Rita kislányának egy nagyon komplex, Magyarországon nem elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtétre van szüksége ahhoz, hogy fájdalom nélkül, önállóan tudjon sétálni. Az aukció a műtét mielőbbi megvalósításához is hozzájárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik