Az Év Sportolója Gála: hatvanhat év a legjobbak legjobbjaival – még 9 nap

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 09:39
null
Egymás után másodszor ad otthont az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálának a budapesti Operaház (Fotó: Koncz Márton)
Év sportolója választás az 1958-as kezdetektől napjainkig.


Egymás után másodszor ad otthont az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálának a budapesti Operaház. Évről évre emlékezetes pillanatokkal gazdagodnak a jelenlévők, emlékezzünk például a tavalyi gáláról a férfiaknál Milák Kristóf, a nőknél Kozák Luca győzelmére vagy Fábiánné Rozsnyói Katalin életműdíjára. Díszvendégként és díjátadóként feltűnt Novák Katalin köztársasági elnök vagy a legendás olasz futballedző, Fabio Capello is. De az elmúlt évekből említhetnénk a díszvendégek közül Carl Lewist, Mark Spitzet vagy Szeles Mónikát is.

Akik 65 esztendővel ezelőtt bábáskodtak a szavazás megszületésénél, talán maguk sem gondolták, hogy egyszer ilyen elegánssá, ünnepélyessé és olykor már-már drámaivá váló kezdeményezést hívtak életre, noha erre az adott kor technikai feltételei mellett az évek során többnyire törekedtek a szervezők.
A sportvilág számos remek kezdeményezéséhez – a modern kori olimpia életre hívása, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a futball Európa-bajnokság vagy az Aranylabda kitalálása – hasonlóan az ötlet szintén francia eredetű. A neves sportlap, a L'Équipe 1946-tól már évente megrendezte saját szavazását, és megnevezte a „Champions des champions francais”-t, vagyis a francia bajnokok bajnokát. A kezdeményezést a Népszabadság híresen frankomán beállítottságú, „Monsieur” néven ismert sportrovatvezetője, Lukács László ültette át a hazai viszonyok közé az 1950-es évek második felében, részben a két háború közötti, nem kis részben a Nemzeti Sport jóvoltából kialakult hagyományok (a Nemzeti Sport Karácsonyi Nagydíja) felélesztése céljából.

Az első magyarországi év sportolója választást 1958-ban tartották, magára a díjátadó ünnepségre pedig 1959. március 22-én került sor, az újságírókat, szerkesztőket a soraiban tudó sportklub, a Sajtó SC éves sportbálján. Pataky Károly, a MÚOSZ sportújságíró-szakosztályának elnöke, valamint Kéri János titkár adta át a sportújságírók szavazatai alapján odaítélt díjakat. Az első győztes az 1958-as Roland Garrost első – és azóta is utolsó – magyar nőként egyéniben megnyerő teniszező, Körmöczy Zsuzsa volt, a férfiaknál a Budapesten világbajnoki címet szerző későbbi olimpiai bajnok birkózó, Polyák Imre, míg a csapatok között a szintén Budapesten, az Európa-bajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válogatott nyert.

A hagyomány újjászületett, és azóta is él. A helyszínek gyakran változtak (lásd keretes írásunkat), a kategóriák is idővel formálódtak. Az idén – az életműdíjat is beleszámítva – tizenkét kategóriában adnak át díjat (az év e-sportolója, Orbán Dominik már a csütörtöki sajtótájékoztatón átvette az elismerést), három kategóriában a parasportolókat is díjazzák.

A BÁLTEREMTŐL AZ OPERAHÁZIG
Az immár kilencedik éve M4 Sport – Az Év Sportolója Gála néven futó esemény legelső helyszíne a Sajtó SC sportbálja volt, a MÚOSZ Népköztársaság útjai székházában. Aztán a hatvanas évek második felében a Magyar Televízió Sportturmix című adásában adták át a díjakat, a hetvenes-nyolcvanas években pedig az MTV 4-es stúdió­jában. Az esemény 1987-ben került ki a stúdió sterilségéből, és a Budapest Sportcsarnokban tartották meg, immár több ezer néző előtt. Ám a díjkiosztó továbbra sem lelt tartósan otthonra sehol, többek között volt példa rá, hogy a szilveszteri tévéműsorban adták át a kitüntetéseket, máskor az öttusázók gáláján vagy éppen különböző patinás szállodákban, például a Duna-korzón az akkori Intercontinentalban vagy a Kempinskiben. Jellemző helyszín volt egy időben a Budapesti Kongresszusi Központ és a Madách Színház is. Sőt, egy ízben még a köztársasági elnök Szabadság-hegyi vendégháza is helyszínül szolgált. Ezután költözött az akkor már Sportcsillagok Gálaestje néven futó rendezvény a Syma-csarnokba, amely ugyan megfelelt a követelményeknek, de onnan anyagi okokból az Akvárium klubba szorult ki.
2015-ben kezdődött új fejezet a gála történetében, amikor egyrészt névadó szponzorra lelt a közszolgálati sportcsatorna szerepvállalása révén, másrészt az új helyszín, a Nemzeti Színház valóban méltó otthona lett a rangos eseménynek. De hét év után ismét költözött a gála, 2023. január 9-én először rendezték meg a 2022-ben felújított Operaházban, amely ezúttal is a helyszíne lesz, mint ahogy a felek megállapodása értelmében a következő öt évben szintén.

A díjak tekintetében két úszónő tartja a rekordot: Egerszegi Krisztina és Hosszú Katinka hétszer-hétszer lett az év női sportolója. Egerszegi 1988 és 1993 között sorozatban hatszor, továbbá 1996-ban nyerte el a címet, Hosszú pedig 2009-ben, aztán 2013 és 2017 között egymás után ötször, majd 2019-ben is. A képzeletbeli dobogón még egy úszónőt találunk, Kovács Ágnest négy elsőséggel. Hármat szerzett Pap Kornélia evezős és Gyarmati Andrea úszó.

A hölgyek egyéni versenyében a sportágak rangsorát is az úszók vezetik (23 elsőség), megelőzve a kajakosokat (10), valamint az atlétákat (8). A férfiak közül is egy úszó, Darnyi Tamás győzött a legtöbbször (5), míg négyen háromszor végeztek az élen: Balczó András öttusázó, Magyar Zoltán, Berki Krisztián (mindkettő tornász) és Gyurta Dániel úszó. Tizenkét sportág képviselői nyertek, a legtöbbször az úszók (15), őket követik az öttusázók és a tornászok (9-9).

Ha a csapattagként kiérdemelt elsőségeket is beszámítjuk, senki sem nyert többször Balczó Andrásnál, aki háromszor lett az év férfi sportolója és ötször volt tagja az év csapatának megválasztott öttusa-válogatottnak is.

Ami a csapatokat illeti, a magyar vízilabda háromszoros olimpiai bajnokai közül Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás hatszor is tagja volt az év csapatának, és ugyancsak hatszoros első a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund és Steinmetz Barnabás.

Az egyéni győztesek közül mindössze ketten, Török Ferenc és Storcz Botond nyertek később edzőként vagy szövetségi kapitányként. Sőt Török Ferenc az egyetlen, aki három kategóriában (egyéniben, csapatban és edzőként) is az élen végzett.

Tudta-e?
Az idei gála egyik díszvendége a felvidéki származású, magyar édesapától és szlovák édesanyától született, fitneszkirálynőként is emlegetett Timea Majorová – aki 1997-ben az Egyesült Államokba költözött – Los Angelesben a hollywoodi sztárok körében is rendkívül népszerű fitnesztermet üzemeltet, amelyben üzlettársa volt a három hete elhunyt Ryan O'Neal (a Love Story című film főszereplője), a vendégkör tagja volt hosszú időn át Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Cindy Crawford, Liv Tyler, Harrison Ford, David Duchovny és Sarah Jessica Parker is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik