Asztalitenisz: vereséggel kezdett a PTE PEAC az Európa-kupában

Vágólapra másolva!
2022.10.19. 14:22
null
Demeter Lehel volt legközelebb ahhoz, hogy győztesen hagyja el az asztalt (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló, archív)
A bajnoki címvédő PTE PEAC férficsapata az Európa-kupa második csoportkörének nyitó fordulójában 3:0-ra kikapott a belga TTC Sokah Hobokentől.

A második számú kontinentális sorozat, az Európa-kupa második csoportkörében állt asztalhoz a PTE PEAC Kalo-Méh férficsapata. A bajnoki címvédő pécsiek a BL-ben kezdték meg a nemzetközi kupaszereplésüket, a selejtező után azonban az Európa-kupába kerültek, ahol Havírovban, a D-csoportban a belga TTC Sokah Hoboken, a cseh SKST Havírov és a portugál GDCS Juncal csapatával küzdenek a továbbjutást érő első két hely valamelyikéért. A PTE PEAC a megszokott rutinos játékosokkal vágott neki a kétnapos csoportkörnek, azaz a szerbiai Pető Zsolt (35 éves), Demeter Lehel (44) és Gerold Gábor (45) ezúttal is ott van a keretben, de mellettük a fiatal reménység Szántosi Dávid (16) is a csapattal tartott, s ha úgy hozza a helyet, ő is asztalhoz állhat.

Az első körben a Pécs a belga TTC Sokah Hobokennel játszott, s a vége ugyan 3:0-s vereség lett, az eredmény nem adja vissza azt a csatát, ami az asztalnál zajlott.

A belga együttes a csoport legerősebb csapatának tűnik, mégis mindhárom találkozónak akadtak olyan pillanatai, amik kulcsfontosságúak voltak, de sajnos egyik esetben sem számunkra kedvezően alakult a folytatás – mondta Varga László, a PTE PEAC szakvezetője. Az első összecsapás első játszmájában Pető 8:4-re vezetett a belgák védőjátékosa ellen, aki nem kis szerencsével tudott fordítani, Demeternek szintén az első szettben 10:8-nál két játszmalabdája is volt, a végén pedig Gerold ugyancsak szettlabdáról veszítette el az első etapot.”

A pécsieknek nincs sok idejük arra, hogy feldolgozzák a történteket, az esti programban ugyanis az első körben a portugálokat 3:1-re legyőző cseh TTC Havírov lesz az ellenfél. Ráadásul a vendéglátókkal szemben összecsapás sorsdöntő: győzelem esetén a magyar bajnoknak jó esélye lesz a továbbjutásra, az esetleges vereség azonban a végállomást jelenti.

EURÓPA-KUPA, 2. CSOPORTKÖR. FÉRFIAK. D-CSOPORT
TTC Sokah Hoboken (belga)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0

De Saintilan–Pető Zsolt 3:0 (9, 7, 7)
Brossier–Demeter Lehel 3:2 (11, 5, –7, –14, 6:0)
Robinot–Gerold 3:0 (13, 9, 6)
SKST Haviírov (cseh)–GDCS Juncal (portugál) 3:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik