Asztalitenisz-vb: Nátrán Roland az ITTF egyik alelnöke lesz

SZ. M.SZ. M.
2021.11.24. 21:00
null
Nagy siker Houstonban, Nátrán Roland az ITTF egyik alelnöke lesz (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség a houstoni vb helyszínén tartotta meg tisztújító közgyűlését, amely a vártnál gyorsabb és magyar szempontból kedvező eredményt hozott: Nátrán Rolandot a magyar szövetség elnökét beválasztották az ITTF elnökségébe, ami automatikusan alelnöki pozíciót jelent.

 

Sportdiplomáciai szempontból izgalmas nap volt a szerdai Houstonban, ahol a világ legnagyobb szervezete, a 226 tagállamot tömörítő Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség tartotta tisztújító közgyűlését.

Az új elnök személye nem volt kérdéses, mivel erre a posztra csak a svéd Petra Sörling pályázott, így természetesen ő vette át a leköszönő német Thomas Weikert helyét. Amellett hogy a svéd sportvezető az ITTF történetének nyolcadik elnöke, ő az első nő, aki ezt a pozíciót betöltheti.

Magyar szempontból az elnökség tagjainak megválasztása volt igazán érdekes, ugyanis a magyar szövetség elnöke, Nátrán Roland is a jelöltek között volt. Mint azt előzetesen elmondta, az esélyeit növelte, hogy a pályázók közül ő az egyetlen, aki a pénzügyi szférából érkezett, márpedig az ITTF elnökségében szükség van az ehhez a területhez értő alelnökre. Nos, a választás eredménye igazolta Nátrán Roland reményeit, beválasztották az elnökségbe, s ugyan a feladatokat ezt követően a testület tagjai osztják szét maguk között, szinte biztosra vehető, hogy a magyar sportvezető az elkövetkezendő négy évben az ITTF pénzügyekért felelős alelnöke lesz.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23

Asztalitenisz: Szántosi Dávid győzelemmel rajtolt Csehországban

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:56