A dohányzáshoz kapcsolódó ártalomcsökkentés széles skálán mozog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 07:48
Címkék
Ma már tudjuk, hogy a dohányzás minden formája káros az egészségre, és hogy számos betegség kialakulásáért felel, még ennek ellenére is jelenleg több mint egy milliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon pedig 2 millióan gyújtanak rá rendszeresen. Vagyis a dohányzás társadalmi jelentőségű kérdéskör, amely mindenkit érint, dohányzókat és nem dohányzókat egyaránt, így megkerülhetetlen, hogy beszéljünk e káros szokás ártalomcsökkentési lehetőségeiről, mely széles spektrumon mozog. (x)

 

A tudomány jelenlegi állása szerint nem elsősorban a nikotin (amely erős függőséget okozó anyag, és a többi között olyan mellékhatásokkal járhat, mint a fejfájás, szédülés, illetve megemeli a vérnyomást és a szívfrekvenciát), hanem az égés során keletkező füst és kátrány felelős a dohányzással kapcsolatos megbetegedések kialakulásáért. A cigaretta égése során keletkező füstben több ezer vegyi anyag van, amelyek közül az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala (FDA) 93-ról megállapította, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. A cigarettafüst ráadásul nem csak a dohányosokra, hanem közvetlen környezetükre is káros, tehát szinte mindenki ki van téve a cigarettafüst okozta ártalmaknak.

Épp ezért a legjobb, ha eleve el sem kezdjük a dohányzást, így tudjuk a legjobban megvédeni saját magunk és szeretteink egészségét. Ha már dohányzunk, akkor törekedni kell arra, hogy mihamarabb abbahagyjuk ezt a káros szokást, hiszen hosszú távon csak a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetőek 100 százalékban a dohányzás ártalmai. Ugyanakkor vannak olyan felnőtt dohányosok, akik valamiért mégsem szoknak le. Nekik érdemes tájékozódniuk az ártalomcsökkentés lehetőségeiről.

Ma már léteznek a cigarettánál akár 70-95 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járó füstmentes alternatívák, amelyek a hagyományos dohánytermékeknél lényegesen kisebb károsanyag-kitettséggel járnak azok számára, akik nem szoknak le – bár a károsanyagkibocsátás-csökkenés mértéke és az egészségkárosító hatás közötti összefüggést még vizsgálják, és a füstmentes alternatívák hosszú távú hatásaival kapcsolatban is még folynak a kutatások.

A hasonló elven működő technológiákon belül is nagy működésbeli különbségek lehetnek, a különböző technológiákra való áttéréssel pedig különböző fokú ártalomcsökkentés érhető el, azonban ezen technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak például nikotint. A füstmentes technológiák közé tartozik például az e-cigaretta, a dohányhevítéses technológia, vagy a dohányt nem tartalmazó nikotinpárna. Előbbi dohány helyett nikotintartalmú folyadék felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a dohányhevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst, valamint hamu se képződjön.

Egy dolog azonban biztos: a dohányzás ártalmait kizárólag csak úgy kerülhetjük el, ha tartózkodunk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Legfrissebb hírek

A 80 éves Jupp Heynckes győzelemre született

Német labdarúgás
12 perce

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
34 perce

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
1 órája

Nagy Dominik: „Most csak a Nyíregyháza számít” – a jövőjéről később tárgyal

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a második meccset is elhozta Las Vegasból az Edmonton

Amerikai sportok
1 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
1 órája

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
1 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik