Rögbi-vb: elsöprő második félidővel csoportjuk élére ugrottak az olaszok – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 20:38
null
A harmadik olasz célt Monty Ioane érte el (Fotó: Getty Images)
Az első félidőt nagyon elrontotta, a másodikban viszont parádézott az olasz válogatott a rögbi-világbajnokság szerdai játéknapján, és az Uruguay felett aratott 38–17-es győzelem révén újra vezeti, méghozzá maximum pontszámmal az A-csoportot a franciaországi tornán.

Lorenzo Pani ötpontos akciójával az olaszok gyorsan nekiláttak a papírforma érvényesítésének, csakhogy két emberhátrányos periódus elég volt ahhoz, hogy Uruguay fordítson, és tíz ponttal megugorjon a szünetig.


A második félidőben a dél-amerikaiak sem úszták meg büntetés nélkül, a kapitány Andrés Vilaseca volt kénytelen kiszállni tíz percre, és az olaszok három gyors céllal fordítottak: a meccs emberének megválasztott Michele Lamaro, majd Monty Ioane és nyakában egy uruguayival Lorenzo Cannone is az alapvonal mögé vitte a labdát– utóbbi akciójával zsebbe került a bónuszpont.


A hátralévő időben Juan Ignacio Brex is a célterületre ért, Tommaso Allan a jutalomrúgásokból rendre hozta a két pontokat, így a gli azzurri fölényes győzelmet aratott. Az olasz válogatott fejlődését mutatja, hogy a legutóbbi hat vb-csoportmeccséből ötön harminc pont fölé jutott– a megelőző 27 világbajnoki mérkőzésén együttvéve sikerült ugyanennyiszer.

A második félidőt 31–0-ra megnyerő olaszok egyelőre hibátlanok, de még ott tornyosulnak előttük a nagy feladatok, elsőként szeptember 29-én az új-zélandi válogatott elleni meccs, majd az utolsó körben a franciákkal szembeni csata. Uruguay jövő szerdán Namíbia ellen folytatja.

ÖSSZEFOGLALÓ

RÖGBI
VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

A-CSOPORT, NIZZA
Olaszország–Uruguay 38–17
(7–17)
Az állás: 1. Olaszország 10 pont (2 mérk.), 2. Franciaország 8 (2), 3. Új-Zéland 5 (2), 4. Uruguay 0 (2), 5. Namíbia 0 (2)

A JÁTÉKHÉT TOVÁBBI PROGRAMJA
• Szeptember 21., csütörtök

A-CSOPORT, MARSEILLE
21.00:
Franciaország–Namíbia
• Szeptember 22., péntek
D-CSOPORT, SAINT-ÉTIENNE
17.45:
Argentína–Szamoa
• Szeptember 23., szombat
B-CSOPORT, SAINT-DENIS
21.00:
Dél-Afrika–Írország
C-CSOPORT, TOULOUSE
14.00:
Grúzia–Portugália
D-CSOPORT, LILLE
17.45:
Anglia–Chile
• Szeptember 24., vasárnap
B-CSOPORT, NIZZA
17.45:
Skócia–Tonga
C-CSOPORT, LYON
21.00:
Wales–Ausztrália

A RÖGBI-VB-RŐL – RÖVIDEN
A négyévente megrendezett, immár tizedszer kiírt rögbi-világbajnokságon húsz válogatott vesz részt: a csoportkörben (szeptember 8.–október 8.) négy ötcsapatos csoportban körmérkőzést vívnak, minden kvintettből az első kettő jut be az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntő október 14–15-én, az elődöntő 20–21-én, a bronzmérkőzés 27-én, a döntő október 28-án lesz.
A csoportbeosztás
A-csoport: Új-Zéland, Franciaország, Olaszország, Uruguay, Namíbia
B-csoport: Dél-Afrika, Írország, Skócia, Tonga, Románia
C-csoport: Wales, Ausztrália, Fidzsi-szigetek, Grúzia, Portugália
D-csoport: Anglia, Japán, Argentína, Szamoa, Chile
A győzelemért 4 pont jár, a döntetlenért 2. Az egy mérkőzésen elért legalább négy cél egy bónuszpontot ér, és ugyancsak egy bónuszpont jár annak a vesztes csapatnak, amelyik hét vagy kevesebb ponttal kap ki.
A versenykiírás értelmében a vb-n egy válogatott két mérkőzése között legalább öt napnak kell eltelnie, hogy a játékosok regenerálódhassanak.
Az eddigi világbajnokok: Új-Zéland (3), Dél-Afrika (3 – címvédő), Ausztrália (2), Anglia (1)
AZ ELSŐ FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!
A MÁSODIK FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik