Párizsban is kikaptak a franciák, Dublinban nyertek az angolok

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 20:27
null
George North (középen) célja döntötte el a párizsi mérkőzést (Fotó: Reuters)
Hatpontos győzelmet aratott az angol rögbiválogatott Dublinban a Hat Nemzet-kupa második fordulójában Írország ellen, és kétpontos előnnyel áll a tabella első helyen. A forduló negatív szenzációját ugyanaz a válogatott szállította, amely az elsőét is magáénak mondhatta: olaszországi fiaskóját követően ugyanis a franciák Párizsban kaptak ki Walestől. Skócia lehengerlő játékkal múlta felül Olaszországot.

 

Owen Farrell gyorsan megadta a mérkőzés alaphangját egy sikeres angol büntetővel, a folytatásban támadtak az írek, de rendkívül meddőnek és ötlettelenek bizonyultak a szívósan, fegyelmezetten záró vendégekkel szemben. Ráadásul a szakadó eső, a csúszós labda miatt rendre hibáztak a sokadik passznál, vagy a felszabadítást követő elkapásnál. A 28. percben Farrell duplázta meg saját és csapata pontjainak a számát. Az első félidőben némi kakaskodás is kialakult, ennél sokkal érzékenyebben érintette azonban a házigazdákat, hogy két kulcsemberük, a célerős Simon Zebo, valamint tízesük, Jonathan Sexton is sérülés miatt kért cserét. A szünet után egy másik szellemű ír válogatott lépett pályára. Elszántságuk jutalma két büntető lett, amit a csereként érkező idol, Ronan O'Gara váltott pontokra, ezzel egyenlítettek az írek. Gondban voltak az angolok, akik még nagyobb bajba kerültek, hiszen a második ír büntetőnél létszámban tíz percre megfogyatkoztak. Az írek azonban mielőtt végiggondolták volna a lehetőségeiket, és belelkesült drukkereik előtt átrohantak volna Anglián, a megroggyantnak hitt vendégek ellentámadásba lendültek, Farrell pedig két büntetőt újabb hat pontra váltott. A végére még kihagyott ugyan két büntetőt az angolok ígérete, de miután O'Gara is megtette egyszer ugyanezt, bőven belefért a hajrára is paprikás hangulatba torkollt találkozóba.

Hiába az esélylatolgatás, a franciák őszi eredményessége, a walesiek vesszőfutása a déliek ellen, borult a papírforma a Stade de France-ban. Az első félidő egy-egy sikeres büntetőt hozott: 3–0 után lett 3–3, majd a szünetet követően 3–6 után lett 6–6. A hazaiaknál Frédéric Michalak, a vendégeknél Leigh Halfpenny nem hibázott. A hajrá tíz percében aztán robbantottak a walesiek: George North a 71. percben célt vitt. Rúgójuk értékesítette a célbónuszt, majd egy perccel később harmadik büntetőjével tette megnyugtatóvá az előnyt, egyben állította be a végeredményt. Wales ezzel a győzelemmel vetett véget nyolcmeccses vereségi szériájának, és 2005 óta először tudott győzni Párizsban.

Ötvenezer néző előtt a Murrayfield Stadionban a lendületes skótok rögtön a kezdés után beszorították az olaszokat, akiket saját térfelükön kényszerítettek védekezésre és hibázásra. A 28. percben szerzett Visser-céllal már 13–0-ra elhúztak, a franciák elleni győzelemmel kezdő olaszok a szünet előtt büntetőből szépítettek. Három perc és egy príma betörés kellett Matt Scott céljához. Öt perccel később kettő az egyes olasz akció futott, Luciano Orquerának dobócsel után pár métert kellett volna megtennie a célig, ő azonban passzolni akart. Vesztére: Stuart Hogg olvasta a játékot, és az elcsent labdával nemcsak áttört a már célnak örvendeni készülő olaszokon, hanem a pályán végigrobogva célt vitt. Az olaszok szerettek volna szépen kikapni, legalább egy célt vinni, ennek érdekében picit agresszívabb stílusra váltottak, de ennek megint figyelmetlenség, kihagyás, eladott labda, és skót cél lett a vége. Alessandro Zanni a 73. percben csak begyűrte a becsületcélt, de az csak a szépítéshez volt elég, a tisztes vereséghez már nem nagyon.

RÖGBI HAT NEMZET-KUPA
1. FORDULÓ (február 2–3.)

Wales–Írország 22–30
Anglia–Skócia 38–18
Olaszország–Franciaország 23–18

2. FORDULÓ (február 9–10.)
Skócia–Olaszország 34–10
Franciaország–Wales 6–16
Írország–Anglia 6–12
Az állás:
1. Anglia 4 (50–24), 2. Skócia 2 (52–48), 3. Wales 2 (38–36), 4. Írország 2 (36–34), 5. Olaszország 2 (33–52), 6. Franciaország 0 (24–39)

3. FORDULÓ (február 23–24.)
Olaszország–Wales
Anglia–Franciaország
Skócia–Írország

4. FORDULÓ (március 9–10.)
Skócia–Wales
Írország–Franciaország
Anglia–Olaszország

5. FORDULÓ (március 16.)
Olaszország– Írország
Wales–Anglia
Franciaország–Skócia

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik