F2: sikeres műtéten esett át a Spában karambolozó Correa

Vágólapra másolva!
2019.10.04. 09:40
A Formula–2-es versenyző, Juan Manuel Correa 17 órás sikeres műtéten esett át, és először beszélt az augusztus végi spái versenyen történt balesetet követően, amelyben Anthoine Hubert az életét vesztette.

Az ecuadori születésű, amerikai F2-es versenyző, Juan Manuel Correa az augusztus utolsó napján rendezett szombati versenyen szenvedett gerinc- és lábsérüléseket a második körben történt borzalmas balesetben, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette. Juan Manuel Correa az augusztus utolsó napján rendezett szombati versenyen szenvedett gerinc- és lábsérüléseket a második körben történt borzalmas balesetben, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette.

Correa állapotát azonban stabilizálni tudták, és a tragédia másnapján egy négyórás műtéten esett át Belgiumban, majd ezt követően Nagy-Britanniába szállították, ahol egy speciális orvosi csapat vette kezelésbe. Utóbbi helyszínen azonban akut légúti distressz szindrómát állapítottak meg nála, amiért több mint két hétig mesterséges kómában tartották.

Az ébresztést követően a versenyző állapota gyorsan javult, és tüdeje is eléggé erőssé vált, így immár egy másik londoni klinikán múlt vasárnapra tűzték ki az operációt, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy elkerülhessék jobb alsó lábszárának részleges amputációját. Correa ugyanis a hosszú műtét mellett döntött, ami összesen 17 órán át tartott, és a család közleménye szerint sikerrel járt.

„A műtétet követő napok feszülten teltek, hiszen bár a műtőben sikert értek el, a következő 48–72 óra kritikus volt az eljárás végkimenetelét tekintve. Most, csütörtökön, több mint 72 órával a bevatkozás után az orvosok magabiztosak afelől, hogy a műtét sikeres volt, ám továbbra is alapos megfigyelés alatt tartják. Az eljárás során több csontot kellett eltávolítaniuk, mint előzetesen hitték, és érproblémákat is meg kellett oldaniuk, de a műtét fő célját teljesítették" – áll a család közleményében, amiből az is kiderül, az ecuadori születésű amerikai pilóta egyelőre a londoni klinikán marad, ahol két héten belül újabb, de kevésbé összetett műtétet hajtanak végre rajta.

Az orvosok arra számítanak, Correa hat héten belül elhagyhatja a klinikát, és megkezdheti a hosszúnak ígérkező rehabilitációt. „Az elkövetkező év teljes fizikai terápiáról, rehabilitációs és korrekciós műtétekről fog szólni, melyek célja, hogy újra teljesen használni tudja a jobb lábfejét és bokáját."

A kiadott közleményben maga Correa is nyilatkozott, méghozzá a spái balesetet követően először.

„Az elmúlt hetek rendkívül kemények voltak, nehezebbek, mint bármi, amivel eddig szembesültem fizikálisan és mentálisan is. Tisztában vagyok vele, hogy a jövőm a lábaim, de főleg a jobb lábam gyógyulása szempontjából bizonytalan, s hogy a fizikai rehabilitációm nagyon hosszú és komplikált lesz. Még mindig próbálom feldolgozni mindazt, ami történt és történik."

„Köszöntet szeretnék mondani mindenkinek, aki bármilyen módon támogatott engem. Megérintett, hogy ilyen sok gondoskodó és szeretetteljes üzenetet kaptam. Szívből köszönöm mindenkinek, és tudom, a ti biztatásotok és pozitív energiátok sokat számított" – tette hozzá a versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik