Vívás: negyedik a férfi kardcsapat a padovai vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 17:05
Szatmári András, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Gémesi Csanád (Fotó: Földi Imre)
Címkék
Három hete a tbiliszi világkupa-viadal ezüstérmével bebiztosította férfi kardcsapatunk a párizsi kvótát – vasárnap Padovában nem vívtak olyan jól a mieink, végül a negyedikek lettek.

Az eleje a szokásos módon alakult: a padovai világkupa-viadal csapatversenyében vasárnap a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű kvartett előbb a nyolcaddöntőben győzte le gond nélkül a lengyeleket, majd a negyeddöntőt is sikerrel vette, bár az Irán elleni meccs eleje azért szoros volt.

Aztán viszont jött két vereség, amelyek közül a második volt fájóbb, hiszen a bronzmeccsen a franciák tulajdonképpen lelépték a mieinket – tragédia persze nem történt, Szilágyiékat ismerve már a legközelebbi versenyen felhasználják (és jó eséllyel a maguk javára fordítják) ezeket a rossz tapasztalatokat.

A következő versenyen, írtuk, s ezt nem véletlenül hangsúlyozzuk, hiszen a férfi kardozók kvalifikációs időszaka Budapesten zárul, mégpedig március 22. és 24. között, így világbajnokainknak, s mellettük még jó néhány magyar vívónak a helyszínen, a BOK-csarnokban szurkolhatunk.

VILÁGKUPAVERSENY, PADOVA
Kard. Férfiak. Csapat
Nyolcaddöntő: Magyarország–Lengyelország 45:24 (Szilágyi +13, Szatmári +7, Gémesi Cs. +1). Negyeddöntő: Magyarország–Irán 45:37 (Szatmári +5, Gémesi Cs. +3, Szilágyi 0). Elődöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:42 (Szatmári +1, Gémesi Cs. 0, Szilágyi –4). A 3. helyért: Franciaország–Magyarország 45:28 (Szatmári –5, Gémesi Cs. –6, Szilágyi –6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik