Asztalitenisz: Madarász Dóra a sírból hozta vissza, legyőztük a spanyolokat a vb-n

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 13:53
Madarász Dóra drámai meccs végére tett pontot, női válogatottunk 3:2-re megverte a spanyolokat (Fotó: WTT)
Női válogatottunk a továbbjutás szempontjából kiemelten fontos mérkőzésen mutatkozott be a puszani csapat-világbajnokságon. A Póta Georgina, Madarász Dóra, Bálint Bernadett hármas óriási csata végén győzött 3:2-re úgy, hogy Madarász az utolsó meccset kétszettes hátrányból fordította meg.

Az indiaiak alaposan bekavartak azzal, hogy női együttesük még pénteken, a puszani csapat-világbajnokság nyitó napján kis híján legyőzte Kínát. A végén persze a címvédő 2:1-es hátrányból a maga javára fordította az eredményt – a legendás linekeri mondás pingpongos változata, miszerint az asztaliteniszt ketten, vagy négyen játsszák és a végén mindig a kínaiak nyernek, a labdarúgással ellentétben itt továbbra is megdönthetetlen –, de ez a kis közjáték a kínaiaknak és áttételesen a mieinknek is okozott némi fejtörést. A sportág ázsiai egyeduralkodói mondjuk nem sokat vacakoltak, a maguk részéről elintézték a dolgot annyival, hogy az India ellen alulteljesítő Szun Jing-sát és Vang Man-jüt kihagyták az Üzbegisztán ellen szombaton asztalhoz álló csapatból – nem azért, mintha ezen a meccsen bármitől is tartaniuk kellett volna, ugyanis az üzbégek a kilenc játszmában összesen 35 pontot szereztek… –, Pink Márk szövetségi kapitányunknak viszont vélhetően ennél azért nagyobb fejtörést okoztak a történtek. A helyzet ugyanis az, hogy a jelek szerint kiváló formában lévő India ezzel az eredménnyel bejelentkezett a csoport második helyére Kína mögött, azaz a szombati magyar–spanyol összecsapás résztvevői úgy álltak asztalhoz, hogy a győztes nagy lépéssel közelebb kerül a harmadik továbbjutó helyhez. A kapitány a tét ismeretében a Póta Georgina (világranglista-88.), Madarász Dóra (90.), Bálint Bernadett (273.) hármast nevezte a találkozóra, míg a spanyolok a Maria Xiao (60.), Sofia-Xuan Zhang (120.), Maria Berzosa (401.) trióval álltak fel. A mieink dolgát valamelyest nehezítette, hogy szabadnappal kezdték a vb-t, vagyis ez volt a bemutatkozó meccsük, miközben a túloldalon állók Üzbegisztán 3:1-es legyőzésével már átestek a premieren.

Nem is kezdődött jól a párharc, Madarász nagyon simán kikapott Xiaótól, amit Póta Zhanggal szemben kiegyenlített. Ebben a helyzetben kiemelten fontos volt, hogy a harmadik helyen szereplő Bálint hozza a maga partiját, ami sikerült is, bár a harmadik szett vége valamivel izgalmasabb lett, mint szerettük volna.

Ám ez még semmi volt ahhoz képest, ami ezután következett: miután Madarász után Póta sem bírt Xiaóval, a Madarász–Zhang meccs döntött mindenről.

A győzelemről.

És minden bizonnyal a biztos továbbjutó helyről.

A dráma pedig csak fokozódott, ugyanis Zhang 2:0-ra elhúzott. Abban a pillanatban talán csak a legoptimistábbak fogadtak volna a magyar csapat sikerére, pedig megérte volna: válogatottunk 30 éves klasszisa ki tudja honnan, milyen kalapból húzta elő azt, ami ezután történt, de varázslat volt, ez nem is lehet kérdés: 0:2-ről 3:2-re fordított, amely egyben válogatottunk 3:2-es győzelmét is jelentette.

Lehetett volna egyszerűbb bemutatkozó mérkőzésünk a világbajnokságon, bár igaz, hogy előzetesen ilyesmire számítottunk – mondta női csapatunk szövetségi kapitánya, Pink Márk. Mivel az első meccsünk akár az egész világbajnoki szereplésünket meghatározhatta, nagy volt a nyomás mindenkin, ezért is örülök nagyon, hogy sikerült nyernünk. A spanyolok elleni találkozó előtt hatvan százaléknyi esélyt adtam magunknak, India ellen azonban egészen más lesz a helyzet. A terveim szerint vasárnap ugyanezzel a hármassal állunk fel.”

Női csapatunkra vasárnap újabb rangadó vár, a kínaiaktól „csak” 3:2-es vereséget szenvedő India ellen magyar idő szerint reggel 9-kor állnak asztalhoz a mieink.

„Pontosan tudtuk, hogy a továbbjutás szempontjából ez kiemelten fontos mérkőzés lesz. Zhangot nemrégiben négy játszmában legyőztem, s ugyan ez a meccs teljesen más volt, pláne, hogy más típusú labdával játszottunk, bíztam benne, hogy most is sikerül nyernem, annak pedig külön örülök, hogy jól is játszottam. Xiaóval szemben viszont nekem mindig nehéz, balkezes és a játéka sem igazán fekszik nekem.”

PÓTA Georgina

világranglista-88.

„Nem tudom a végén hogy sikerült megnyernem a mérkőzést, pláne, hogy ezt a spanyol lányt még soha nem tudtam legyőzni. Rögtön az első találkozónk a világbajnokságon élet-halál csata volt, a továbbjutás szempontjából nem volt mindegy az eredmény. Így viszont vasárnap könnyebb lesz odaállni India ellen, velük szemben még türelmesebbnek kell lennünk.”

MADARÁSZ Dóra

világranglista-90.

„1:1-es állásnál a harmadik helyen szerepelni nagy felelősség, boldog vagyok, hogy sikerült nyernem. Felkészültem a spanyol lányból, videókat néztem róla, tudtam mire számíthatok. A harmadik játszma végét kicsit elizgultam, korábban is befejezhettem volna, de a lényeg, hogy megnyertük ezt a fontos mérkőzést.

BÁLINT Bernadett

világranglista-273.

vÉLEMÉNYEK

ASZTALITENISZ
56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG (PUSZAN)
Nők. 1. csoport:
Magyarország–Spanyolország 3:2
Madarász Dóra–Xiao 0:3 (–7, –3, –7)
Póta Georgina–Zhang 3:1 (3, –9, 5, 9)
Bálint Bernadett–Berzosa 3:0 (7, 3, 14)
Póta–Xiao 0:3 (–6, –6, –6)
Madarász–Zhang 3:2 (–9, –6, 8, 7, 7)

Az állás: 1. Kína 4/2, 2. Spanyolország 3/2, 3. Magyarország 2/1, 4. Üzbegisztán 2/2, 5. India 1/1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik