Öttusa: Mizsér Attila és Vörös Zsuzsanna is indul az elnöki posztért

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 10:54
null
Mizsér Attila és Vörös Zsuzsanna indul a Magyar Öttusaszövetség elnöki posztjáért
A Magyar Öttusaszövetség december 4-re tűzte ki rendkívüli tisztújító közgyűlését, melyen a tervek szerint kiderül, Mizsér Attila főtitkár vagy Vörös Zsuzsanna általános alelnök „lép-e előre”.

Alig három hét múlva eldőlhet, ki lesz a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) új elnöke – a szervezet az október 18-i elnökségi ülésen jelölte ki december 4-ét, hétfőt a választás napjának.

Mint ismert, a szövetség előző első embere, Simicskó István szeptember 15-én nyújtotta be lemondását, nyílt levelében a jövő júniusi EP- és önkormányzati választásokat megelőző kampányhoz, valamint egyetemi oktatói tevékenységéhez kötődő feladatait megnevezve okként, hozzátéve: „…sportolóink felkészítése, támogatása egész embert kíván”.

Jelen állás szerint ketten indulnak az elnöki posztért. Mizsér Attila az 1988-as szöuli olimpia aranyérmese csapatban, aki sportpályafutását befejezve a bankszakmában helyezkedett el, 2017 óta tanácskozási joggal vett részt az elnökségi üléseken, idén április elsejétől pedig a MÖSZ főtitkára. Vörös Zsuzsanna pedig 2004 egyéni olimpiai bajnoka Athénban (első magyar női öttusázóként), 2012-ben, majdnem napra pontosan 11 évvel ezelőtt a Volán Fehérvár (korábban Alba Volán SC) öttusaszakosztályának vezetője lett, 2016-ban a MÖSZ általános alelnökének választották – nem mellesleg Simicskó lemondása óta ideiglenesen ő látja el az elnöki feladatokat. A tervek szerint egyébként a rendkívüli tisztújító közgyűlésen a szövetség új vezetője mellett új alelnököt és elnökségi tagot is választ, Vidoven Árpád és Szabó György ugyanis szintén lemondott.

A tisztújító közgyűlés tehát december 4-én 11 órakor lesz a budapesti Magyar Sport Házában. A MÖSZ emellett kijelölte december 20-át a megismételt gyűlés időpontjának arra az esetre, ha határozatképtelen lenne a 4-i ülés. A sportági szövetségek rendszerint olimpiai ciklusokra választanak maguknak elnököt – a 2022 májusában kinevezett Simicskó István megbízása is a párizsi olimpia végéig szólt volna.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik