Sakk: Ting Li-zsen nyerte a vb-döntő negyedik partiját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 17:17
null
A feszültség tapintható volt a negyedik meccsen is (Fotó: FIDE)
A kínai Ting Li-zsen világossal legyőzte az orosz Jan Nyepomnyascsijt a sakkvilágbajnoki döntő negyedik, csütörtöki mérkőzésén a kazah fővárosban, így összecsapásuk 2:2-re áll.

A nemzetközi szövetség honlapján élőben közvetített parti a 47. lépésben dőlt el. A következő partit szombaton játsszák.

A párharc 14 partiból áll, és ha az utolsó fordulóban, április 29-én döntetlenre állnak, 30-án rövidített játékidejű mérkőzések határoznak arról, hogy ki foglalja el a sakkvilág trónját a következő két esztendőre.

Az asztanai sakkcsata nyereményalapja kétmillió euró, ebből 1.2 millió a nyertesé.

A klasszikus sakk világbajnoka 2013 óta egyébként a norvég Magnus Carlsen volt, aki a címét négyszer védte meg, legutóbb – 2021-ben – Nyepomnyascsij ellenében. Az orosszal kellett volna asztalhoz ülnie a mostani vb-döntőben is, ám tavaly nyáron a norvég közölte: kellő motiváció hiányában visszalép a párharctól.

Bejelentése után a nemzetközi szövetség, a FIDE jelezte: a vb-címért a világbajnokjelöltek tavalyi tornájának győzteseként Nyepomnyascsij és az ott második kínai Ting Li-zsen küzdhet meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik