Öttusa-vk: Bőhm Csaba ezüstérmet szerzett Ankarában

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.06.11. 18:31
null
Bőhm nagyszerűen szerepelt a kombinált számban (Fotó: UIPM)
Bőhm Csaba ezüstérmet nyert az öttusázók törökországi világkupaversenyén, Ankarában. Demeter Bence hetedik, Marosi Ádám 11. lett.

 

A 70 fős férfimezőny szerdán esett túl a selejtezőn két csoportban, az első 15-15 hely ért automatikus elődöntőt, illetve további hatan a pontszámuk alapján léptek tovább. Az elődöntőbe mind a négy magyar – Bőhm Csaba, Kardos Bence, Marosi Ádám és Demeter Bence – helyezéssel jutott be.

Csütörtökön következett a körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők a további szakaszokba. A legjobban Bőhm teljesített, aki 20 győzelmet aratott és 15 ellenfelétől kapott ki. Marosi 17/18-cal, Demeter 16/19-cel, Kardos pedig 12/23-mal zárt. Utóbbi nem is tudott az elődöntőből a 18-as fináléba jutni pénteken, a másik három magyarnak azonban ez összejött.

A szombati döntőben Demeter hibátlanul teljesítette a lovaspályát, Bőhm és Marosi egy veréssel ment végig. A bónuszvívásban csak utóbbinak, a kétszeres egyéni világbajnok, olimpiai bronzérmes Marosinak sikerült pluszpontot szereznie, mégpedig kettőt. A 200 méteres úszást Bőhm 2:02.38 perccel megnyerte, Demeter 2:03.74-gyel negyedik, Marosi 2:04.50-nel hatodik lett.

A négy lövészettel megszakított 3000 méteres futás rajtjánál az első, kairói világkupán is ezüstérmes Bőhm hatodik, Demeter nyolcadik, Marosi kilencedik volt, végül előbbi kettőnek sikerült előrébb lépnie.

A kombinált számban Bőhm 10:27.11 perccel a második időt érte el, Demeter 10:36.84-gyel a hatodik legjobb volt ebben a szakaszban, Marosi pedig 11:03.53-mal a tizenötödik.

Győzött a Tokióban olimpiai bajnok brit Joseph Choong, aki mindössze egy másodperccel előzte meg Bőhmöt. Harmadikként – újabb egy másodperc hátránnyal – az olasz Giorgio Malan futott a célba.

Délelőtt, a női döntőben is volt magyar érmes: Réti Kamilla szintén második lett.

Vasárnap a vegyes váltó következik.

Korábban Kairóban, Budapesten és a bulgáriai Albenában volt vk-verseny, a törökországi forduló után pedig ugyanezen a helyszínen kerül sor két hét múlva a vk-fináléra.

A végeredmény (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
1. Joseph Choong (brit) 1503 pont
2. Bőhm Csaba 1502
3. Giorgio Malan (olasz) 1501
…7. Demeter Bence 1483
…11. Marosi Ádám 1448

Korábban, nők:
1. Jessica Varley (brit) 1385 pont
2. Réti Kamilla 1381
3. Kate French (brit) 1380
…7. Guzi Blanka 1352

(MTI)

Legfrissebb hírek

Felavatták Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szobrát Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2026.10.21. 14:31

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01

Ezüstérmet nyert Bőhm Csaba az öttusázók katonai világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.09.28. 14:42

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11