Vívás: Rejtő Ildikó 85 éves lett

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 08:18
null
85 éves lett Rejtő Ildikó (Fotó: Tumbász Hédi)
Az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon kétszeres aranyérmes, öt olimpiáján összesen hét medáliát szerző tőrvívó, a nemzet sportolója, Rejtő Ildikó május 11-én tölti be 85. életévét.


Vagyunk, akik még emlékszünk a zseniális rádióriporterre, Gulyás Gyulára. Többek között ő közvetítette az 1964-es tokiói olimpia vívóversenyeit. Sákovics József szövetségi kapitány vezetésével a magyar csapat remekül szerepelt, négy aranyérmet szerzett (Rejtő Ildikó női tőrben, a női tőrcsapat, kardban Pézsa Tibor és a férfi párbajtőrcsapat).

Sorrendben Rejtő aranya volt az első, roppant izgalmas hármas holtversenyt követően az olasz Antonella Ragnót és az NSZK-beli Helga Meest utasította maga mögé úgy, hogy az akkor még négy találatra menő asszóiban hét egylámpás találatot adott, azaz a nyolcból hét tust. Ezt a hátborzongatóan izgalmas versenyt – ahogyan a többi sikert is – tolmácsolta utolérhetetlenül Gulyás. Rejtőt a bátorsága sem hagyta cserben, mert kockáztatni, emellett jó keze is volt, nem véletlenül mondta róla az ugyancsak Tokióban aranyérmes tőrcsapat (Rejtő, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Ágoston Judit) tagja, az utolsó csörtében a szovjet Ljudmila Sisovát 4–3-ra legyőző Dömölky, hogy ő a legtechnikásabb vívó.

Rejtő Ildikó egészségügyi okokból kezdett vívni, gerincferdülésére testnevelő tanára, Nyári Magda – akivel később a válogatottban is pástra lépett – javaslatára kezdte el űzni a sportágat, ráadásul bal kézzel, mert a gerincének ez tett jót. Úgy lett Tokióban olimpiai bajnok, hogy egy évvel előtte a gdanski vb-dobogón mellette is magyarok (Dömölky, Juhász) álltak. Ez a vb-arany is kellett, hogy 1963-ban az év sportolója legyen, amely után mestere, a legendás Hatz József elmondta, Ildikó célja, hogy megnyerje az olimpiát.

(A Rejtő Ildikóval készült interjút szombati Képes Sport-mellékletünkben olvashatják.)     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik