Asztalitenisz: Majoros kiesett, Hartbrich még küzd a Grand Smashen

2022.03.09. 09:32
null
Hartbrich Leonie joggal örült, nagy meccsen győzve jutott tovább a selejtező 3. fordulójába (Fotó: WTT)
A szingapúri Grand Smash selejtezőjének harmadik napján eddig két magyar érdekeltségű mérkőzést játszottak: Majoros Bence kikapott, Hartbrich Leonie viszont győzött, így ő egy lépésre került a főtáblától.

Majoros Bence (világranglista-74.) remekül kezdte a szingapúri Grand Smasht, még kedden, a férfi egyes selejtezőjének első fordulójában három sima játszmában verte a hazai környezetben játszó Chua Josh Shao Hant (386.). Annak ellenére, hogy ázsiai játékosról volt szó – miként azt a ranglista-helyezések is bizonyítják – azon a mérkőzésen a papírforma érvényesült, a második kör viszont már korántsem volt ilyen egyértelmű. A német Ricardo Walthert (94.) valamivel hátrább jegyzik Majorosnál, ám ez már nem akkora különbség, amit jó játékkal ne lehetne áthidalni – miként azt tette sajnos a rutinos, 30 éves német, aki négy szettben győzött.

Az első két szett után döntetlenre álltak, sőt a harmadikban 6:4-es vezetésnél úgy tűnt, Majoros irányít, de aztán a német felőrölte” – mondta női válogatottunk szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán, aki Hartbrich Leonie (174.) összecsapása után viszont igazán elégedett lehetett. A fiatal, 22 éves magyar játékos megilletődöttség nélkül játszva öt játszmába lépett túl a nigériai Olufunke Oshonaikén (170.), s ezzel egyetlen lépésre került a főtáblától. Igaz, az a lépés rendkívül nehéznek ígérkezik, magyar idő szerint kora délután ugyanis a 28 éves dél-koreai Jang He Un (85.) ellen áll asztalhoz.

GRAND SMASH, SZINGAPÚR
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló
Walther (német)–Majoros Bence 3:1 (10, –8, 7, 5)
Nők. Egyes. Selejtező. 2. forduló
Hartbrich Leonie–Oshonaike (nigériai) 3:2 (7, 9, –4, –14, 6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
14 órája

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02

Asztalitenisz: Lebrun és Winter nyerte meg a Top 16-bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.02.08. 17:27

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47
Ezek is érdekelhetik