Asztalitenisz: Európa is szót kapott Dohában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 17:27
null
A férfi egyesben, azaz a királyszámban a horvát Andrej Gacina lett a legjobb Dohában (Fotó: WTT)
Miután az első soros ázsiaiak nem indultak a WTT-sorozat dohai star contender-versenyén, az öt számból Európának három – közte a férfi egyes – első helyet is sikerült megszereznie.

 

Dohában befejeződött a WTT-sorozat star contender versenye, amelyen a mieink közül a negyeddöntőig jutó Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros szerepelt a legjobban.

Ami a végjátékot illeti, amint arra számítani lehetett a legjobb ázsiaiak távollétében ezúttal Európa is megmutathatta magát, az öt számból háromban az öreg kontinens hozta el az első helyet, ami önmagában is szép teljesítmény, pláne, hogy a királyszámban, azaz férfi egyesben is európai siker született.

A világranglistán 48. helyen álló 35 éves horvát Andrej Gacina remek hetet fogott ki, két svéd – közte az egyéni vb-ezüstérmes Truls Moregard –, egy-egy kínai és hongkongi játékos legyőzése után a döntőben a dél-koreai Lim Dzsong Hunt hat szettben verte, vagyis nem mondható, hogy ingyen kapta volt a tornagyőzelmet.

Rajta kívül a német Dang Qiu, Benedikt Duda férfi páros és a francia Emmanuel Lebesson, Jia Nan Yuan vegyes páros szerzett még első helyet Európából, míg női egyesben és női párosban a japánok vitték el az aranyat.

WTT-SOROZAT, 3. KATEGÓRIA (STAR CONTENDER), DOHA
Férfiak, egyes, döntő
Gacina (horvát)–Lim Dzsong Hun (dél-koreai) 4:2 (–6, –8, 10, 7, 9, 9)
Páros, döntő
Qiu, Duda (német)–Liao Cseng-ting, Lin Jün-csü (tajvani) 3:2 (7, –6, 6, –3, 4)
Nők, egyes, döntő
Kihara (japán)–Han Ying (német) 4:3 (–8, 10, –9, –3, 7, 3, 1)
Páros, döntő
Kihara, Nagaszaki (japán)–Li Jü-csün, Cseng I-csing (tajvani) 3:0 (11, 5, 6)
Vegyes páros, döntő
Lebesson, Yuan (francia)–Lin Jün-csü, Cseng I-csing (tajvani) 3:0 (8, 12, 10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik