Asztalitenisz: Póta három meccslabdáról kiesett, Szőcs elődöntős

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.18. 20:08
null
Póta Georgina három meccslabdáról kapott ki (Fotó: Dömötör Csaba)
Póta Georgina fordulatos mérkőzésen 3:1-es vezetésről, három meccslabdáról kapott ki 4:3-ra a cseh Hana Matelovától a Szalonikiben zajló Európa Top 16 versenyen, a román színekben játszó Szőcs Bernadette viszont bejutott az elődöntőbe.

Miután Madarász Dóra elveszítette a portugál-kínai Fu Yu elleni negyeddöntőt, Póta Georgina a görög Ekaterini Toliu legyőzését követően az elődöntőért a cseh Hana Matelová ellen állt asztalhoz.

Az esélyek nagyjából azonosak voltak, amit jelez, hogy Pótát a nyolcadik, Matelovát a kilencedik helyen emelték ki, de érdekes módon a világranglistán is ugyanígy egymást követik az 51. és az 52. helyen. Az első két játszma után ennek megfelelően 1:1 volt az állás, az első fordulatot a harmadik szett hozta: Póta nagy csatában két elbukott játszmalabda után a harmadikat megnyerve hozta a szettet, majd azzal a lendülettel a következőben pillanatok alatt elhúzott 9:0-ra, sőt 3:1-es vezetésnél 10:7-nél három meccslabdája volt – pályafutása során először juthatott volna a legjobb négy közé az Európa Top 16 versenyen. Talán ez is benne volt a fejében, mert ezen a ponton „megállt” a keze, Matelová pedig ezt megérezte és végül nagyot hajrázva a maga javára fordította a mérkőzést.

A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette viszont az orosz Noskova elleni nyolcaddöntőhöz hasonlóan az ukrán Haponován is könnyedén lépett túl, a román színekben versenyző, második helyen kiemelt klasszis 4:1-gyel jutott be a vasárnapi elődöntőbe, ahol a Madarász Dórát búcsúztató portugál-kínai Fu Yu vár rá.

EURÓPA TOP 16, SZALONIKI
Nők. Negyeddöntő: Matelová (cseh)–Póta Georgina 4:3(–7, 7, –10, –5, 10, 9, 7), Szőcs Bernadette–Haponova (ukrán) 4:1 (4, 11, 2, –4, 9)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik