Asztalitenisz: szerencsés sorsolást kapott a Budaörs

2021.05.04. 21:32
null
Lovas Petráék a kétcsapatos csoportba kerültek (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az Európa-kupa újvidéki döntő szakaszának sorsolása kedvezett a magyar bajnok Budaörs női csapatának: mivel a spanyol Linares pozitív vírusteszt miatt nem indulhatott, így a három háromcsapatos csoport mellett lett egy kétcsapatos is, s ez utóbbiba kerültek a mieink, akik így a csütörtökön kezdődő tornán már biztosan negyeddöntősök.

 

 

A magyar bajnok SH-ITB Budaörsi SC női asztalitenisz csapata a Bajnokok Ligájában kezdte a kupaidényt: a decemberi linzi buboréktornán a csoportjában a harmadik helyen végzett, ami akkor nem ért továbbjutást, ellenben egyenes utat jelentett a második számú sorozatba, az Európa-kupa döntő szakaszába.

Azóta már lejátszották az Ek selejtezőit, összeállt az újvidéki torna 12 csapatos mezőnye, s a szervezők az előkelő harmadik helyen emelték ki a budaörsieket. A helyszínen aztán kiderült, hogy a spanyol Linares együttese pozitív vírusteszt miatt nem indulhatott, így 11 együttes maradt. A csütörtöki rajt előtt kedd este elkészítették a csoportbeosztást, s a szerencse kedvezett a magyar együttesnek, amely az egyetlen kétcsapatos csoportba került, ami egyben azt is jelenti, hogy a negyeddöntőbe jutás már biztos, a B-csoportban a francia Étival-Clairefontaine ASRTT elleni mérkőzés mindössze arról dönt majd, hogy első vagy második helyen jut tovább a Budaörs.

A Bachmann Péter irányította együttes egyébként a legerősebb összeállításban várja a rajtot, a szakvezető a Póta Georgina, Lovas Petra, Fazekas Mária, Surján Szabina négyesből válogathat, azaz csak a fiatal Dari Helgára nem számíthat, aki ezekben a napokban az érettségire fókuszál. Szvitán Krisztina szakosztályvezető úgy nyilatkozott, a legalább a kiemelésnek megfelelő helyet szeretnék megszerezni, de természetesen a kupagyőzelmet is megcélozzák.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46