Ulti: vasárnap kezdődik az ötmilliós verseny döntője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.02. 06:55
Címkék
A 99 fős selejtezővel kezdődik vasárnap az Ultiliga hatnapos döntője, amelyen jövő pénteken avatnak győztest.

A kártyaverseny-sorozat tavasszal indult, az előselejtezőket az ország 25 legnagyobb városában április 14. és május 13. között rendezték, azután pedig április 11-ig 30 internetes kvalifikációs verseny volt. Egy játékos több versenyen is elindulhatott.

A döntő napjain a XVII. kerületi Podminczky-Vigyázó Kastélyban zajlanak majd a partik. Az első napi selejtező után, hétfőn és kedden a középdöntőt, szerdán a vigaszági küzdelmeket, csütörtökön az elődöntőt, pénteken pedig a döntőt és a szuperdöntőt rendezik.

Vasárnap 10 órakor, a következő négy napon 10.30-kor, míg jövő pénteken 9.30-kor kezdődik a program.

Werner Tamás, az Ultiliga Kártya Klub Egyesület elnöke a március eleji sajtótájékoztatón emlékeztetett: az ulti magyar találmány, az 1940-es években egy másik kártyajátékból fejlődött ki. Népszerűség a '60-as és a '70-es években érte el csúcsát, amikor a Városligetben hétvégenként 300-400 ember játszott, de kisebb parkokban és kocsmákban is rendszeres volt az ultizók jelenléte.

Azt is elmondta, hogy a verseny ötmillió forint összdíjazású, ezt az összeget a legjobb kilenc játékos között osztják szét, a győztes ráadásként aranygyűrűt kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik