Nemzetközösségi Játékok: 79 éves versenyző döntött korrekordot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 13:15
Hetvenkilenc éves military-versenyző döntötte meg a korrekordot az ausztráliai Gold Coaston zajló Nemzetközösségi Játékokon.

A 79 esztendősen és 9 hónaposan szereplő kanadai Robert Pitcairn az angol Doreen Flanders csúcsát adta át a múltnak, aki 2014-ben Glasgowban néhány héttel a 79. születésnapja után indult gyeptekében. Az új rekorder a hétfői első nap után a 9. helyen áll csapattársával a katonai lövészet versenyszámban.

„Hálás vagyok, hogy itt lehetek. Ez volt az utolsó nagy célja a lövő pályafutásomnak” – fogalmazott Pitcairn, aki évtizedeken át pilótaként dolgozott, hosszabb ideig a kanadai légierőnél.

„Hálás vagyok, hogy itt lehetek. Ez volt az utolsó nagy célja a lövő pályafutásomnak” – fogalmazott Pitcairn, aki évtizedeken át pilótaként dolgozott, hosszabb ideig a kanadai légierőnél.

Pitcairn mögött kalandos életút van, 1974-ben például hőstettet hajtott végre a Winnipegből Edmontonba tartó repülőjáraton. A gépen ugyanis egy Kanadában élő ciprusi férfi késsel támadta meg az egyik légiutas-kísérőt, azt követelve a kapitánytól, Pitcairntől, hogy Ciprusra irányítsa a repülőt. A pilótának sikerült megőriznie a hidegvérét, meggyőzte a gépeltérítőt, hogy előbb Saskatoonban le kell szállniuk, hogy tankoljanak, majd a pilótafülkébe visszatérve azonnal értesítette a rendőrséget. Ezt követően a támadó megadta magát, s a kísérő is túlélte az esetet, igaz, megsebesült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik