Három félévig tart a sportlétesítmény-menedzser képzés

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 13:49
Sportlétesítmény-menedzser posztgraduális képzést indít a Zsigmond Király Egyetem, amely hamarosan felveszi a Milton Friedman Egyetem nevet.

Szatmári Péter, az intézmény rektora a csütörtöki sajtóreggelin elmondta, hogy február közepén 34 fővel kezdődik el a keresztféléves sportlétesítmény-menedzser képzés, amely három félévig tart majd, s képzési partnerükkel, a Testnevelési Egyetemmel már az első félévben nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra.

„A sportlétesítmények vezetése multifunkcionális képességeket és különleges menedzsereket igényel. Az ideális sportlétesítmény-menedzsernek nemcsak jó vezetőnek kell lennie és jól kell tudnia kommunikálni, hanem értenie kell a pénzügyekhez, az informatikához, a rendezvényszervezéshez és nem utolsósorban az emberekhez is” – fogalmazott Szatmári Péter, aki hozzátette: a következő, szeptemberben induló képzésre augusztusig jelentkezhetnek azok, akik műszaki, pedagógusi, jogi, közgazdászi vagy sporttudományos végzettséggel rendelkeznek. Szatmári Péter, az intézmény rektora a csütörtöki sajtóreggelin elmondta, hogy február közepén 34 fővel kezdődik el a keresztféléves sportlétesítmény-menedzser képzés, amely három félévig tart majd, s képzési partnerükkel, a Testnevelési Egyetemmel már az első félévben nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra.

„A sportlétesítmények vezetése multifunkcionális képességeket és különleges menedzsereket igényel. Az ideális sportlétesítmény-menedzsernek nemcsak jó vezetőnek kell lennie és jól kell tudnia kommunikálni, hanem értenie kell a pénzügyekhez, az informatikához, a rendezvényszervezéshez és nem utolsósorban az emberekhez is” – fogalmazott Szatmári Péter, aki hozzátette: a következő, szeptemberben induló képzésre augusztusig jelentkezhetnek azok, akik műszaki, pedagógusi, jogi, közgazdászi vagy sporttudományos végzettséggel rendelkeznek.

Markovits László, a Vasas elnöke azt hangsúlyozta, hogy a sportlétesítmény-menedzsereknek munkájuk során kompromisszumokat kell kötniük, mert a létesítményüket úgy kell vezetniük, hogy minél kevesebb költség mellett minél több bevételt generáljanak, de közben a sport érdekei se sérüljenek.

Markovitshoz hasonlóan Deutsch Tamás, az MTK elnöke is jó kezdeményezésnek tartja a szakképzés beindulását. Az európai parlamenti képviselő utalt arra, hogy a sport fontos jövedelemtermelő ágazat, amely a kontinens gazdaságához is jelentősen hozzájárul, ezért itt is kiművelt szakemberekre van szükség. Kitért arra is, hogy a sport is számos területen érintett a digitális átalakulásban, elég csak az online jegyvásárlásra, az internetes fogadásokra vagy az online médiára gondolni, s a képzésnek ezekre a változásokra is választ kell adnia.

Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a magyar sportban reneszánszát éli az infrastruktúra-fejlesztés, viszont jó gazda nélkül nagyon sokba kerül a létesítmények fenntartása. Hangsúlyozta: az olcsó üzemeltetéséhez olyan szakemberekre van szükség, akik ezt jól csinálják. Gergely szerint a sportlétesítmények menedzselése jelenleg „iszonyatosan nagy hiányszakma, ezért nagy az igény az ilyen vezetőkre”.

Szöllősi György,
a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke kiemelte: mivel a magyar sport kultúrájának megújításkor szembetűnő a szürkeállomány hiánya, a szövetség üdvözli minden olyan képzés elindítását, amelynek következtében magasan kvalifikált szakemberek kapcsolódnak be a magyar sport menedzselésébe.

„A létesítmények építésekor és működtetésekor nagyon speciális terület a média-kiszolgálás infrastruktúrája. Mivel ez nagyon különleges szakértelmet igénylő terület, sokszor nem jut rá elég figyelem. Éppen ezért fontos, hogy mi, sportújságírók felhívjuk a létesítmény-menedzserek figyelmét erre az ügyre” – jelentette ki Szöllősi.

Géczi Gábor, a TF Sportmenedzsment Tanszékének vezetője rámutatott: az intézményből sok oktató vesz majd részt az oktatásban, olyanok, akik a mindennapokban ezen a területen dolgoznak. Név szerint a vizes létesítmények vezetésében jártas Dala Tamást és a rendezvényszervezésben tapasztalt Szántó Évát említette.

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, aki korábban hosszú időn keresztül irányította a Népstadiont, úgy fogalmazott: számukra nagy presztízst jelent, hogy beindul ez a képzés.

„Mindig is azt gondoltuk, hogy többek vagyunk egyszerű stadiongondnokoknál” – állapította meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik