Asztalitenisz-vb: az utolsó magyar páros is búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
2017.06.01. 12:02
Az utolsó még versenyben lévő magyar páros is kiesett csütörtökön a düsseldorfi asztalitenisz-világbajnokságon: Madarász Dóra és Pergel Szandra duója egy jóval esélyesebb kínai ellenféltől kapott ki a női párosok nyolcaddöntőjében.

Csu Jü-ling ezúttal Csen Menggel szerepel, de a két évvel ezelőtti egyéni vb-n egy másik társsal megnyerte ezt a számot, ő címvédésre törekszik a mostani tornán. Kettősüket a harmadik helyen emelték ki, míg az Európa-bajnoki bronzérmes Madarász, Pergel páros a 12. a rangsorban.

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően a favorit ázsiaiak fölényét hozta, az első két szett simán, a harmadik valamivel nehezebben lett az övék. Háromszettes előnyük birtokában a kínaiak talán még a korábbiaknál is magabiztosabbá váltak, s a magyarok az utolsó játszmában mindössze négy pontot tudtak gyűjteni.

54. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 4:0 (5, 5, 7, 4)

KÉSŐBB
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
Lakatos Tamás–Bastian Steger (német) 15.15
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért)
Pergel Szandra–Kim Szong I (észak-koreai) 16.15

KORÁBBAN
VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Li Szang Szu, Jang Ha Eun (dél-koreai)–Nagy Krisztián, Pergel Szandra 4:0 (2, 8, 4, 5)

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38