EYOF: jövő év elejére összejöhet a szükséges számú önkéntes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.26. 14:59
Címkék
A jövő év elejére összejöhet a tervezett önkénteslétszám a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) – hangzott el a sportesemény szerdai sajtótájékoztatóján.

A szervezők 1500-2000 közreműködővel számolnak, és a cél elérésétől nem állnak messze, mivel a jelentkezők száma már túlhaladta az ezret, október 23-án 1067 volt.

Fekete Dávid alpolgármester – aki az önkéntesekért felel a szervezőbizottságban – elmondta: a következő feladat az önkéntesek célzott kiválasztása, aztán az általános, majd a saját területükre vonatkozó speciális képzése.

Az eddig regisztráltak többsége diák, de akadnak idősebbek is, a „korelnök" már hetvenéves is elmúlt és Bécsből regisztrált. Az önkéntesek kétharmada győri vagy környékbeli. A jelentkezéseket az EYOF hivatalos honlapján, a www.gyor2017.hu internetes oldalon várják a szervezők.

Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke elmondta – mint az a szervezők közleményéből kiderül –, hogy „gőzerővel zajlanak az előkészületek, mind az infrastrukturális beruházások, mind a szervezési feladatok jól állnak".

„Az Európai Olimpiai Bizottság ellenőrző bizottsága a héten Győrbe látogat, hogy minderről személyesen is meggyőződjön. Biztos vagyok benne, hogy a látottak még inkább alátámasztják majd mindazt, amit az Európai Olimpiai Bizottság minszki közgyűlésén prezentáció formájában bemutattunk. Örömteli, hogy nagy a várakozás sportdiplomáciai szempontból is, hiszen mind az ötven ország hivatalosan is visszajelezte a részvételi szándékát a győri EYOF-re."

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.07.28. 20:05

EYOF: huszonhat érem, ezernyi szép emlék Szkopjéból

Utánpótlássport
2025.07.27. 09:01

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
2025.07.26. 22:17

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2025.07.26. 17:59

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 14:08

EYOF: egy arany, két ezüst a negyedik nap termése

Utánpótlássport
2025.07.24. 21:45

EYOF: Varga Iván ezüstérmes rúdugrásban

Utánpótlássport
2025.07.24. 14:31
Ezek is érdekelhetik