Asztalitenisz Eb: Boll a sérülése ellenére sem vonul vissza

2016.10.24. 20:07
A németek hatszoros egyéni Európa-bajnok asztaliteniszezője, Timo Boll makacs nyaksérülése ellenére sem fontolgatja a visszavonulást.

A 35 éves játékosnak vasárnap fel kellett adnia az elődöntőt a budapesti kontinensviadalon, így bronzérmesként zárt.

„Ilyen helyzetben nem lehet boldog az ember, hiszen nem az ellenfél győzött le, hanem a saját testem. Ráadásul ugyanaz a baj, mint ami az olimpián volt” – nyilatkozta a Kossuth Rádió hétfői, Sportvilág című műsorában.

Timo Boll elárulta, hogy a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat követően hat hétig pihent, ezért is frusztráló számára, hogy ismét nyakfájdalmak hátráltatják.

„Az egészség a legfontosabb, kénytelen voltam feladni az elődöntőt, nehogy még nagyobb legyen a baj, a fájdalom. Szóval, nehéz szívvel, de azt hiszem, végül jó döntést hoztam” – mondta Boll, aki kifejtette, egyelőre egészen biztosan nincs itt az ideje a visszavonulásnak, de kényszerpihenőre valószínűleg megint szüksége lesz.

„Bízom benne, hogy nem súlyos a helyzet, hiszen amint éreztem, hogy komolyabban fáj, rögtön abbahagytam a játékot. Remélem, a pályafutásom nincs veszélyben”

Boll továbbra is eltökélt és azt tervezi, hogy a következő Európa-bajnokságon megszerzi hetedik egyéni elsőségét – ami összesen a 17. kontinensbajnoki aranya lenne –, bár azt nem tagadja, hogy az ellenfelei egyre erősebbek.

„Szoros mérkőzéseket játszottam itt Budapesten, tulajdonképpen ez a bronzérem sem egy rossz eredmény, főleg, hogy a felkészülésem elég vacak volt. Nem kevés meglepetést láthattunk ezen a tornán, többen is képesek már magas szinten játszani” – vélekedett a német asztaliteniszező, akinek az olimpiákról egy ezüst- és két bronz-, a világbajnokságokról pedig öt ezüst- és ugyancsak két bronzérme van.

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38