Sakk: Rapport remekel a Bundesligában, álomverseny januárban

2012.11.07. 14:00
Címkék
Az ausztriai Fürstenfeldben járt Rapport Richárd az osztrák Bundesliga első versenyhétvégéjén, ahol remekül szerepelt, hiszen három partin egyszer remizett, kétszer győzött.

„Az elutazásom előtt azt mondtam, hogy háromból két pontot szeretnék elérni, ehhez képest kettő és felet értem el, így elégedett lehetek” – kezdte a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló. „Az első partiban nem volt esélyem nyerni Balogh Csaba ellen, hiába voltam világossal, egyszerűen semmi nem jött ki, így döntetlen lett a vége.”

A folytatásban viszont már nem volt kegyelem, a legfiatalabb magyar sakknagymester a cseh Tomás Polák és a horvát Marin Bosiocic ellen is győzött. „A harmadik fordulóban sötéttel voltam, és korán kockáztattam, de bejött szerencsére” – árulta el Rapport.

Az elmúlt időszakban Rapport Richárd egyre magasabb csúcsokat hódít meg. Élő-pontszáma már 2621, ennek is köszönhető, hogy teljesült régi álma, meghívást kapott a januári tornára Wijk aan Zee-be, ahol a B-versenyen olyan játékosok ellen ül asztalhoz, mint a német Arkadij Naiditsch (2708), az örmény csapattal olimpiai és világbajnok Szergej Movszeszjan (2688), vagy a holland legenda, Jan Timman (2579).

Legfrissebb hírek

Tíz ponttal mennek a mieink két negyed után – Magyarország–Nigéria a női kosár-vb-n

Kosárlabda
9 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
15 perce

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
19 perce

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
52 perce

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
58 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
1 órája

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
1 órája