Anglia: Sebastian Coe lett a Brit Olimpiai Bizottság elnöke

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 17:05
Címkék
Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke lett a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöke.

Az 1500 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnoka (1980, 1984), a 800 m kétszeres ötkarikás ezüstérmese egyedüli jelöltként indult a szerdai választáson, miután egyetlen ellenlábasa, a gyeplabda-szövetséget vezető Richard Leman szeptemberben közölte: nem száll be a versenybe.

A BOA-t az elmúlt hét évben vezető Colin Moynihan augusztusban jelentette be, hogy nem kíván újból kandidálni.

Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy az 55 éves Coe nem lesz sokáig elnök, mivel már júliusban jelezte, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöki posztjáért is harcba száll 2015-ben.

A britek 88 érmet – köztük 38 aranyat – szereztek a londoni olimpián, ezzel a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton az Egyesült Államok és Kína mögött.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
15 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
15 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
15 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
30 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
33 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik