Vitorlázás: 474 hajó teljesítette a Kékszalag távját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.07. 10:54
Címkék
Szombat délelőtt 9 óráig – nem hivatalos adatok szerint – 474 hajó teljesítette az idei, 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny távját, és mintegy száz hajó adta fel a viadalt – tudatták a szervezők az MTI-vel.

Az összegzés szerint az eseményen általában gyenge szél fújt, ám több zivatar és fülledt meleg tette próbára a résztvevőket. A helyi zivatarokból nem alakult ki erősebb szél, így az indulók nagy része technikai probléma nélkül vészelte át a versenyt, amelyen megdőlt a Kékszalag 57 éves rekordja. A győztes a Fifty-Fifty nevű, Józsa Márton kormányozta vitorlás lett, 10 óra 34 perc 15 másodperces idővel, amely több mint öt perccel jobb, mint a Nemere II cirkáló 1955-ben felállított csúcsideje.Fifty-Fifty nevű, Józsa Márton kormányozta vitorlás lett, 10 óra 34 perc 15 másodperces idővel, amely több mint öt perccel jobb, mint a Nemere II cirkáló 1955-ben felállított csúcsideje.

A nagydíj csütörtöki rajtjára csaknem 600 egység sorakozott fel. A rekkenő hőségben kezdődő verseny nyitó napjának reggelén derült ki, hogy a két évvel ezelőtt győztes német Roland Gäblert éjszakai szívpanaszai miatt kórházba kellett szállítani, így hajója, a NaturAqua végül hiányzott a startvonalról. Ott volt ugyanakkor a tízszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas a Budapest Bank nevű katamaránjával és egy magyar fejlesztésű hajó, a kétárbocos Fifty-Fifty. Ez utóbbi katamaránnal a Keszthelyi-öblöt elhagyva élre állt Józsa Márton és csapata. A hajó a megélénkülő szélben egyre gyorsabb lett, átvette a vezetést, a Tihanyi-szorosig növelte előnyét, végül rekordidő alatt ért célba.

Litkeyéknek – technikai hiba, törés miatt – mintegy másfél kilométerrel a cél előtt fel kellett adniuk a küzdelmet, így Petrányi Zoltán lett a második (11:01:28 óra) a brands.hu elnevezésű, szintén kéttestű vitorlással, míg harmadikként Rauschenberger Miklós legénysége teljesítette a távot (11:28:12 ó) a Szentkirályi Principessa nevű liberával.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik