Súlyemelő Eb: Avdzejevet kizárták, Gyurkovics 8. összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.10. 15:30
Címkék
Gyurkovics Ferenc – egy helyet előre lépve – összetettben a nyolcadik lett a 105 kilogrammosok kategóriájában a súlyemelők idei Európa-bajnokságán.
Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalt még áprilisban rendezték a törökországi Antalyában, ahol a 32 esztendős magyar versenyző 376 kg-os teljesítménnyel a kilencedik pozícióban végzett, ám a bronzérmes fehérorosz emelőt, Mihail Avdzejevet doppingolás miatt utóbb kizárta a nemzetközi szövetség (IWF), így került előrébb Gyurkovics. A budapesti központú IWF – honlapjának híre szerint – 2012-ben eddig, július 6-ával bezárólag, 1114 doppingtesztet végeztetett el 84 tagországban, s 22-en buktak meg az ellenőrzések nyomán, köztük Avdzejev mint az egyik legismertebb és legeredményesebb résztvevő. A fehérorosz az anabolikus szteroidok közé tartozó Boldenonnal vesztett rajta, s kapott négyéves eltiltást. Összetett bronzérmét az eredendően negyedik ukrán Szerhij Tagirov, a lökésbronzot pedig a lengyel Arkadiusz Michalski „örökli meg”. A 2004-es athéni játékokon doppingvétség miatt ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics nemcsak összetettben „javult”, hanem a két fogásnemben is: szakításban az 4., lökésben pedig a 8. helyre került.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik