Öttusa Eb: négy magyar lesz a férfiak döntőjében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.05. 18:19
Címkék
A nők után a férfiak versenyében is mind a négy magyar induló bejutott a döntőbe a Szófiában zajló öttusa Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján 49 fős mezőny kezdte meg csütörtökön a selejtezős küzdelmeket két csoportban, és az első 18-18 került a fináléba.

Az A-csoportban szerepelt az olimpiára készülő Kasza Róbert és Marosi Ádám, s mindketten magabiztosan léptek tovább. Vívásban és úszásban olyan jó teljesítményt nyújtottak, hogy a kombinált számra nem maradt izgulnivalójuk. Előbbi a 11., utóbbi a 12. helyen jutott tovább, azonos pontszámmal.

A mezőny másik felében versenyzett a május eleji római világbajnokságon kulcscsonttörést szenvedő, az Eb-n csak egyéniben érdekelt Tibolya Péter, aki elsősorban kiváló, ezer pont feletti, első helyet érő vívásának eredményeként hatodikként biztosította helyét a szombati döntőben, illetve Demeter Bence, aki tizenkettedikként lett tagja a 36-os finálénak.

Pénteken a nők döntőjét rendezik. A mezőny tagja Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Gyenesei Leila és Földházi Zsófia.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
7 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik