Evezős ob: az olimpikonok miatt két arany egy számban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.20. 21:51
Címkék
Hajdú Zsuzsa és a váci Galambos Péter is könnyűsúlyúként nyert a normálsúlyú egypárevezősök mezőnyében az evezősök 113. országos bajnokságának pénteki versenynapján a Szeged melletti Maty-éri pályán. A férfi kormányos nélküli kettesben két aranyérmet osztottak ki.

A csepeli Hajdú duplázott, hiszen klubtársaival, Sinka Flóra Magdával, Karácsony Dorottyával és Kabódi Erzsébettel a könnyűsúlyú négypárevezősök versenyében is aranyérmet szerzett, míg a kormányos nélküli ketteseknél a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub egysége, Horváth Katalin és Dohovics Virág lett a győztes.

A jövő pénteken kezdődő londoni olimpiára készülő férfi kormányos nélküli kettes, Simon Béla és Széll Domonkos is indult az ob-n, és a papírformát igazolva meg is nyerte a számot. A szövetség döntése értelmében azonban – mivel az országos bajnokságon alapvetően csak klubcsapatok indulhatnak – ebben a versenyszámban két aranyérmet osztottak ki, így a másodikként célba érő győri Révész Péter, Révész Zoltán páros is első helyezett lett.

A férfi kormányos kettesek mezőnyében a szegedi Fehér Szabolcs és Tari János bizonyult a legjobbnak Csűrös Balázs kormányossal, a könnyűsúlyú négypárevezősök döntőjét pedig a Danubius Nemzeti Hajós Egylet csapata, Szabados Mihály, Sándor Áron, Rácz Róbert Bence és Csepregi Gábor nyerte meg.

Az ob csütörtökön kezdődött, 27 klub több mint ezer evezőse nevezett, s vasárnapig a különböző korosztályokban 104 versenyszámban hirdetnek magyar bajnokot.

A szombati versenynapon vízre száll a másik olimpiai egység, a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó is.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik