Evezés: formában az olimpiára készülő Varga, Hirling páros

Vágólapra másolva!
2012.07.21. 21:08
Címkék
Izgalmas futamokat, nagy küzdelmeket hozott az evezősök 113. országos bajnokságának harmadik versenynapja.

A délelőtti futamok alatt az erős szél, délután a nagy meleg tette próbára a versenyzőket a szegedi Maty-éren megrendezésre kerülő evezős ob-n. A harmadik versenynapon is láthattunk válogatott egységet, mégpedig a Varga Tamás Hirling Zsolt normálsúlyú kétpárevezőst, akik a londoni olimpia előtt utoljára hajóztak hazai vízen. Magabiztos fölényük biztató jel lehet az olimpiai szereplést tekintve. Ebben a számban a magyar bajnok lett a Budapest Evezős Egyesület egysége (Pétervári-Molnár Bendegúz és Papp Gergely). Második helyen a Danubius, harmadik helyen pedig a Budapest Evezős Egyesület B csapata ért a célba.

Nem született meglepetés a férfi könnyűsúlyú egypárevezősben, hiszen Galambos Péter fölényesen utasította maga mögé a mezőnyt. Második helyen a szegedi Matyasovszki Dániel, harmadikként a kalocsai Tamás Bence ért célba.

Hajdú Zsuzsanna szintén elsőként ért célba megvédve ezzel bajnoki címét női könnyűsúlyú egypárevezős számban. Második helyen célfotóval Bálint Sára (Démász Szegedi VE), harmadikként Dohovics Virág (Győri VSEK) haladt át a célvonalon.

A női túra kielek között a Mosonmagyaróvári VE versenyzői (Gláser Rebeka, Valacsai Filippia, Pozsgai Pálma kormányossal) értek elsőként a célba. Ezüstérmet szerzett a Ganz Vill EK csapata és bronzéremmel tért haza a Budapest EE csapata.

A férfi túra kielek mezőnyében aranyérmet szerzett a Budapest Evezős Egyesület (Kurucz László, Fejér Dániel, Pap Máté kormányossal), ezüstérmes lett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet csapata, és bronzérmes a Külker Evezős Klub.

Férfi kormányos nélküli négyesek mezőnyében a Szegedi Vizisport Egyesület (Radics Bence, Fehér Szabolcs, Füge Krisztián, Tari János, Csűrös Balázs kormányossal) ért elsőként a célba, őket követte a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub, majd a Csepel Evezős Klub csapatai.

Női kormányos nélküli négyesek között a Csepel Evezős Klub versenyzői: Karácsony Dorottya, Hajnal Adrienn, Vasadi Gabriella, Karácsony Dominika szerezték meg az elsőséget. Második lett a Ferencvárosi Evezős Club és harmadik helyen evezett célba a Bajai Spartacus Sport Club csapata.

Férfi kormányos nélküli négyesek között a Bajai Spartacus SC Cselinácz János, Forrai Dávid, Vancsura Bendegúz, Csányi Péter összeállítású csapat ért elsőként a célba. Második lett a Csepel Evezős Klub, harmadik a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub.

Női felnőtt kétpárevezősök mezőnyében ismét könnyűsúlyúak lettek az elsők, mégpedig a csepeli Hajdú Zsuzsanna és Kabódi Erzsébet. Második lett a Vác VEC, harmadik pedig az Arrabona EK csapata.

A férfi könnyűsúlyú nyolcasok futamában a szegedi egység fölényesen nyerte a számot: Furák Bálint, Molnár Dániel, Priváczki Ákos, Ifj Baka Sándor, Kitka Gergely, László Attila, Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence, Csűrös Balázs kormányossal. Az ezüstérem a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub versenyzői, míg a bronzérem a Külker Evezős Klub versenyzőinek a nyakába került.

Vasárnap az ob zárónapján további hét felnőtt versenyszámban hirdetnek bajnokot.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik