Erős emberek: június közepén Budapesten vetélkednek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.01. 15:40
Címkék
Június 17-én a budapesti Ramada Aqua Worldben küzdenek meg egymással kilenc nemzet, köztük Magyarország erős emberei. Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a verseny egyben kvalifikációs lehetőség a világbajnokságra, a World Strongest Manre (a világ legerősebb embere).


A Giants Live (óriások élőben) elnevezésű viadalra a magyarok mellett német, holland, finn, szlovák, szlovén, amerikai, brit és dél-afrikai versenyzők neveztek be, s az indulók hat különböző számban mérik össze az erejüket, gyorsaságukat, állóképességüket és ügyességüket.
A Giants Live (óriások élőben) elnevezésű viadalra a magyarok mellett német, holland, finn, szlovák, szlovén, amerikai, brit és dél-afrikai versenyzők neveztek be, s az indulók hat különböző számban mérik össze az erejüket, gyorsaságukat, állóképességüket és ügyességüket.

Az esemény június 17-én 11 órakor, külső helyszínen, a Műcsarnok mellett kezdődik az első számmal, a buszhúzással, majd 15 órától a Ramada Aqua Worldben folytatódik. Az eredményhirdetésre várhatóan 17.45 órakor kerül majd sor.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik