Sportlövészet: magyar ezüstérem a korongvadász Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.28. 10:58
Címkék
Szerdahelyi András révén magyar ezüstéremmel zárult a Sarlóspusztán vasárnap befejeződött gyorsított korongvadász Európa-bajnokság.

A négynapos eseményen az indulóknak 200 korongra kellett lőniük, s ebből Szerdahelyi mellett az angol George Digweed is 198-at talált el. Ezt követően a 25 korongos szétlövés sem döntött köztük, mivel mindketten hibátlanul céloztak, végül azonban a hirtelen halálban a szigetországi sportoló bizonyult jobbnak. A harmadik helyen a portugál Joaquim Rosa Luis zárt 194 korongos teljesítménnyel.

A szervezők tájékoztatása szerint vasárnap este az is eldőlt, hogy a 2015-ös korongvadász Európa-bajnokságot és a 2017-es világbajnokságot szintén Sarlóspusztán rendezik.

A mostani versenyre, amelynek Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója volt a fővédnöke, 30 országból több mint 430 versenyző nevezett, köztük a magyar sportlövészet legutóbbi olimpiai bajnoka, a skeetben aranyérmes Igaly Diána is.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik