Öttusa-vb: Tóth Adrienn másodikként kezdi a kombinált számot

2012.05.12. 18:19
Címkék
Tóth Adrienn a második, Kovács Sarolta a hetedik, Gyenesei Leila pedig a nyolcadik helyről vághat neki a kombinált számnak a római öttusa-világbajnokság női versenyének szombati döntőjében.

Egyik magyar induló sem hibázott sokat a lovas pályán, Kovács egy (1180 pont), Tóth és Gyenesei két-két (1160) akadályveréssel ment végig. Közülük elsőként a két szám után kilencedik Kovács lovagolt, s úgy tűnt, neki lesz a legnehezebb feladata, az ő lovával ugyanis az első körben négyet vert a német Janine Kohlmann. Ehhez képest a tavalyi vb ezüstérmese koncentráltan oldotta meg feladatát, majd az utolsó akadályról lejőve felszabadultan borult lova nyakába.

„Kicsit tartottam a lótól, mert az első körben nem jól ment, ráadásul a bemelegítésnél sem volt az igazi. Az első három ugrás benn a pályán is rendezetlen volt, de aztán már jól alakultak a dolgok” – mesélte később.

Gyenesei Kovács után lovagolt, két akadályt vert le egy olyan lóval, amelyet előzőleg nem igazán lehetett kiismerni, mivel az első körben a lett Jelena Rublekvska már a második ugrásnál pályát tévesztett vele, így hamar véget ért a produkciója.

A vívás és az úszás után harmadik Tóth, a tavalyi Eb második helyezettje a program vége felé következett, s a 12 akadályból – a kettessel és a hármassal együtt 15 erőkifejtésből – álló pálya nagy részén jól fogta meg sietni igyekvő lovát, amely azonban az utolsó egyenesben két rudat lehúzott. Előzőleg menet közben kétszer is kirúgott a ló hátra, Tóth nagy odafigyeléssel tudott csak a nyeregben maradni, de megoldotta a nehéz helyzetet, s végigvitte lovát.

Az őt követő Élodie Clouvel a második helyről szállt ki a versenyből, mert lova egyetlen akadályt sem akart átugrani, mindegyiknél kitört. A francia versenyző zokogva hagyta el a pályát. Honfitársa, Amélie Cazé viszont keveset hibázott, így komoly esélye van arra, hogy pályafutása során a negyedik egyéni vb-aranyát is begyűjtse.

A verseny a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futással, várhatóan 18.30 és 19 óra között ér véget.

RÓMA, ÖTTUSA-VB
NŐK, EGYÉNI, AZ ÁLLÁS HÁROM SZÁM UTÁN
1. Amélie Cazé (francia) 3460 pont
2. Tóth Adrienn 3336 – 31 mp hátrány a kombinált szám rajtjánál
3. Mhairi Spence (brit) 3312 – 37
4. Samantha Murray (brit) 3256 – 51
5. Yane Marques (brazil) 3244 – 54
6. Aja Medani (egyiptomi) 3228 – 58
7. Kovács Sarolta 3200 – 1:05 p h.
8. Gyenesei Leila
3188 – 1:08 p h.
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
2 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
2 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2 órája