Öttusa-vb: Kovács Sarolta megnehezítette saját dolgát a vívással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.10. 12:18
Címkék
Két csoportba sorolták be a magyar indulókat a római öttusa-világbajnokság női versenyének selejtezőjében. Négyük közül hárman jól kezdtek, Kovács Sarolta viszont gyenge vívással megnehezítette a saját dolgát.

A csütörtöki kvalifikációs küzdelmekre a szervezők három részre osztották a 77 fős mezőnyt, mindegyikből az első tizenkettő jut a szombati döntőbe.

Az A-ban szerepel a tavaly egyéniben világbajnoki ezüstérmes Kovács, illetve az egyéni induló Cseh Krisztina. Előbbi rosszul kezdte a napot, vívásban mindössze hat győzelmet aratott, miközben 18 ellenfelétől kikapott, így az utolsó előtti, 24. helyről kell megpróbálnia kiharcolni a szombati versenyzés lehetőségét. Cseh lényegesen jobban vívott, 17 asszót nyert meg, s csak hetet vesztett el.

A B csoport a nyitott – s már reggel nagyon meleg – uszodában indította a napot. Gyenesei Leila volt a leggyorsabb, de a közelmúltban betegséggel küszködő Tóth Adrienn, az elmúlt évi Európa-bajnokság egyéni ezüstérmese is jól tempózott, nyolcadikként zárta a számot.

A kiadott program szerint a B csoport küzdelmei 15 óra, az A-é 16.30 körül fejeződnek be.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
7 perce

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
17 perce

Heti program: Portugáliát fogadjuk a Puskás Arénában vb-selejtezőn; folytatódnak az elitligák és a kézilabda BL is

Minden más foci
26 perce

Joao Janeiro: Budapesten a két továbbjutó csap össze

Foci vb 2026
58 perce

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
1 órája

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
1 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2 órája

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik