Lovassport: a magyar szövetség vagyonkezelésébe kerül a Nemzeti Lovarda

2012.05.09. 17:41
Címkék
A Nemzeti Lovarda a Magyar Lovassport-szövetség vagyonkezelésébe kerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerdai közleménye szerint.

„A kormány 2011. december 23-án hozott határozata adta meg a lehetőséget, hogy az MNV Zrt. határozatlan időtartamra szóló vagyonkezelési szerződést kössön a Magyar Lovassport Szövetséggel" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely hozzáteszi, az MNV Zrt. előkészítette a szerződést, amelyet az igazgatóság jóváhagyott.

A szövetség a megállapodás értelmében vállalja az ingatlan rendeltetésszerű és hatékony működtetését, állapotának védelmét, értékének megőrzését és az építményre vonatkozó fenntartási követelmények teljesítését. Emellett szerepet vállal a Nemzeti Lovasprogram végrehajtásában, valamint a kiemelt társadalmi jelentőségű, sport és turisztikai célok megvalósításában.

„A vagyonkezelési szerződés mellett a Magyar Lovassport Szövetség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai fontosságú együttműködési megállapodást köt a Nemzeti Lovarda használatáról, hiszen a jelenlegi feltételek szerint a Nemzeti Lovarda biztosítja a sportpályahasználatot a rendvédelmi szervek és a honvédség lovai számára, továbbá az egyetemi lovassport feltételeit is" – áll a közleményben.

Az MNV kiemeli, a Nemzeti Lovarda hasznosítására a Magyar Állam kiemelt figyelmet fordít, mivel ez az egyetlen olyan intézmény Budapesten, amely gyakorlati helyszínt biztosít a lóval és lovaglással kapcsolatos képzésnek, valamint megfelelő infrastrukturális és szakmai feltételeket nyújt a rendvédelmi szervek és a honvédség lovassági feladataihoz.

Legfrissebb hírek

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
27 perce

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
37 perce

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
58 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
1 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája