Létesítmény: szövetségekkel is egyeztetnek a Tüskecsarnokról

2012.05.15. 16:13
Címkék
A sportszövetségek képviselőivel tárgyalt a Tüskecsarnok tervezéséről kedden Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel és sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) közleménye szerint a szervezet május végéig várja a szövetségek javaslatait és kéréseit a Tüskecsarnok végleges kialakításával kapcsolatban.

„Tizenhat éves kényszerszünet után döntött a kormány a Tüskecsarnok befejezéséről. Olyan multifunkcionális csarnokot szeretnénk építeni, amelyik alkalmas a lehető legtöbb kulturális, illetve sportesemény megrendezésére – idézte a közlemény Vígh Lászlót. – Természetesen a sportszövetségek tudják a legjobban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a létesítménynek ahhoz, hogy az adott sportág hazai, illetve nemzetközi eseményeinek otthona lehessen."

A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de azóta sem készült el. Idén március végén döntött a kormány arról, hogy folytatódhat a több mint másfél évtizede félkész állapotban, üresen álló Tüskecsarnok építése, s az NSK április végén kötött szerződést a kiviteli tervet elkészítő céggel. A munkák várhatóan 2014-re fejeződnek be, a beruházás 5.9 milliárd forintba kerül.

A tervek szerint a létesítmény főarénájában akár 4000 néző is elfér majd, a hat kisebb csarnokot pedig elsősorban edzésekre, illetve – nagyobb versenyek idején – bemelegítésre használhatnák a sportolók.

Legfrissebb hírek

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
3 perce

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
27 perce

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
1 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
7 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
8 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
8 órája