Erőss Zsolt: a legrosszabbra sikerült az Annapurna-expedíció

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.20. 10:06
null
Az Annapurna-expedíció haérkező tagjai (balról): Földes András, Erőss Zsolt és Kollár Lajos (Fotó: MTI)
Címkék
Erőss Zsolt hegymászó szerint az Annapurna megmászására indított expedíció a lehető legrosszabbra sikerült, elveszítették a barátjukat, és a csúcsot sem tudták megmászni.

A hegymászó ezt szombaton, a Liszt Ferenc Repülőtéren mondta az MTI-nek, miután az expedíció három tagja hazaérkezett. A légikikötőben családtagjaik és barátaik várták Erőss Zsoltot, Kollár Lajost és Földes Andrást. Mécs László később érkezik haza.

Erőss Zsolt szerint az önmagában nem nagy kudarc, ha csúcsdöntésre a körülmények miatt nincs lehetőség, az igazi kudarc az volt, hogy elveszítették Horváth Tibort. Társukat május 7-én jéglavina temette maga alá, pedig elvileg semmilyen problémának nem kellett volna származnia abból, hogy Horváth Tibor a 6800 méter magasan található III-as táborból elindul az alaptábor felé.

Keserű szájízzel jöttek haza, a tagok közt kialakult konfliktushelyzet is súlyos volt, de a végeredményt tekintve ez mellékes – mondta Erőss Zsolt.

Kollár Lajos, az expedíció másik tagja az MTI-nek nyilatkozva szintén sikertelennek minősítette az expedíciót. Hozzátette: az Annapurna nagyon nehéz terep, de most már tudják, hogy mi lehet a megoldás; korábban kell a hegyre érkezni, több időt tölteni rajta, továbbá helikoptert is igénybe kell venni – ami viszont egy újabb expedíció költségeivel ér fel.

A konfliktushelyzettel kapcsolatban azt mondta, ezeket az is okozhatta, hogy két, nehezen feldolgozható problémát éltek át, holott expedícióik általában sikeresek. Ebben a helyzetben velük volt egy újságíró, aki „túllőtt a célon”, de arról nincs szó, hogy cserben hagyták volna egymást. Hozzátette: meg fogják beszélni a történteket.

A magyar Annapurna-expedíció – Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor – március 28-án indult el Budapestről.

A magyar hegymászókkal tartott az Annapurnára Földes András, a himalaja.blog.hu szerzője is, akinek nagy port kavart egyik bejegyzése, amelyet idézve több médium is arról cikkezett, hogy társai cserbenhagyták Erőss Zsoltot. Erőss Zsolt erre úgy reagált, hogy „a cikkek tartalmától expedíciós társaimmal együtt elhatárolódunk, és méltatlannak tartjuk”.

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
6 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
7 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
7 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
7 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
7 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik