Asztalitenisz világselejtező: Jakab kikapott a 32 között, nincs csapatkvóta

2012.05.12. 12:39
Címkék
Jakab János kikapott az első főtáblás mérkőzésén, azaz nem jutott be a legjobb 16 közé az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, így eldőlt, hogy nem szerez kvótát a magyar férficsapatnak a londoni játékokra.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Jakab az ukrán Jaroszlav Zmudenkóval csapott össze szombat délben, és nagy csatában, hat szettben szenvedett vereséget. Mivel a katari viadalon minden helyezést eldöntenek, a magyar játékos az alsó ágon még folytatja a szereplését, de a legjobb esetben is csak a 17. lehet – ami a hazai szövetség tájékoztatása szerint biztosan nem lesz elegendő a kvótaszerzéshez.

Az már eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutó Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, ám amennyiben Lovas sikerrel jár a katari fővárosban, a magyar női válogatott a csapatversenyben is ott lehet az ötkarikás játékokon.

Alapesetben a nőknél az első hat, a férfiaknál pedig az első kilenc hely ér kvótát Dohában, de ezek a számok változhatnak.

Az olimpiai csapatversenyen a hat földrész legjobbja (az idei világbajnokságon nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt. Dortmundban a magyar nők a 11., a férfiak pedig a 17. helyet szerezték meg.

ASZTALITENISZ VILÁGSELEJTEZŐ
FÉRFIAK
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Zmudenko (ukrán)–Jakab 4–2
KÉSŐBB
NŐK
NYOLCADDÖNTŐ
Lovas Petra–Anna Tyihomirova (orosz) 14.45

 

 

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
2 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
2 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2 órája